Back to top

A gyöngyös bio-tartása

A gyöngyös tartása valójában egyszerű, de csak akkor, ha a tanulópénzt már megfizettük, ha egy-két, vagy inkább több szezon kudarcai után sem adtuk föl a szándékunkat, hogy ezt a „félvad" madarat tartsuk.

Ha nem tanyán lakunk, ahol a szomszéd kilométerekre van, hanem sűrűbben beépített területen, abban a biztos tudatban kezdjünk gyöngyöst tartani, hogy a szomszédhoz fűződő jó kapcsolatunknak - netán barátságunknak - hamarosan vége szakad. A gyöngytyúk ugyanis roppant hangos jószág, és a hangjában legfeljebb a gazdája talál örömet. Ennek előnye is van, tapasztalatok szerint a gyöngyösök lakta helyen ritkaság a vakondtúrás, ugyanis a gyöngytyúk hangját a vakond nem bírja elviselni. Sajnos könnyen előfordulhat, hogy e tekintetben a szomszédunk a vakondokkal ért egyet, tehát jól gondoljuk meg, hogy a gyöngytyúkjaink élőhelyét hova telepítjük!

Élőhelyet mondok, mert a gyöngytyúk egyik varázsa épp az életmódjában rejlik. Félvad természete folytán a szabad élet megtestesítője. Tartása csak természetes körülmények között képzelhető el.

Fontos az éjszakai biztonság
Tavasszal a gyöngytyúk később kezd tojni, mint a házityúk, csibéi júniusban-júliusban kelnek. Tojásai - jó kotlós-keltetésnél - a huszonhetedik naptól kezdenek repedezni. A legtöbben géppel keltetik, de keltethetjük pulykával vagy tyúkkal is. Sőt így valamelyest könnyebb dolgunk lesz, mert a pótmama a nagyon is szertelen jövevényekről megfelelően gondoskodik.

A frissen kikelt csibéket vegyük ki a fészekből, mert - kalandos kedvűek lévén - hajlamosak elbóklászni, a kotlós pedig félti őket, ezért utánuk ered, vagyis otthagyja a többi tojást, azok pedig kihűlnek. A csibék kétnapos korukig minden eleség nélkül jól elvannak, ez alatt nem is szabad etetni őket. A későbbiekben az élelmüket önállóan szeretik megtalálni, segítségre általában egyhetes korukig szorulnak. Szívesen fogyasztanak mindenfajta ledarált takarmányt, én ebben a korai életszakaszukban búzát, zabot, kukoricát csíráztatok a részükre, itatójukba csalánt és fokhagymagerezdeket teszek.

Csibekorukban nagyon igénylik a meleget. A páratartalom ne legyen magas, de a huzatot is rosszul viselik. Helyük legyen tiszta és száraz, én keményfaforgácsot teszek alájuk, a lényeg az, hogy ne tudják felenni.
Egyhetes koruk után mind önállóbbak lesznek, saját ösztöneik alapján gondoskodnak önmagukról, egyre kevesebb baj van velük. Lépésről-lépésre lehet bővíteni a kifutót, és ha jót akarunk magunknak, bővítsük is. Ekkor már különféle kártékony rovarokkal (is) táplálkoznak, nőnek is tőlük, a kártevők pedig pusztulnak.
Mindenképp szoktassuk őket egy fedett és zárható helyre, hogy éjszakára biztonságban legyenek, másrészt ott könnyebben tudjuk őket befogni, részint pedig azért, mert ha a szabadban rakják le a tojásaikat, akkor azokat nehezen találjuk meg, már ha egyáltalán megtaláljuk.

Eleségüket esténként a zárható helyen szoktam kiszórni. Megszokják, később már várják is. Elsősorban nem azért, mert éhesek, hiszen a kifutójukban egész nap legelésznek, hanem mert végtelenül kíváncsiak. Ha bármi újdonság bukkan fel az élőhelyükön, ők azt körbejárják, megcsipkedik, majd hangos csiripeléssel megtárgyalják, mit is gondolnak róla. Roppant éberek, ez nyilván óvatos, félvad karakterükből következik, minden neszre azonnal és hangosan reagálnak.

Az ól, a kifutó és a róka
Elhelyezésüket ne változtatgassuk, neveljük őket lehetőleg csibekoruktól fogva ugyanott. Kifutójuk legyen tágas, legyen benne egy homokozó vagy legalább valami száraz földterület, mert itt találhatnak a zúzájukba megfelelő őrlőköveket (gasztrolitokat), de azért is, mert imádnak a porban fürdeni, így szabadulván meg a tollruhájuk-ban tenyésző élősködőktől. Legyen továbbá sok fa, bokor, és tápláléknak nagy legelő. Ezt az idilli összképet csak a kifutó fölé feszített háló ronthatja el.

A gyöngytyúkok szabadságának már a saját érdekükben is gátat kell szabnunk, ugyanis akár a hatméteres kerítést is gond nélkül átrepülik, de sajnos nem maradnak a levegőben, hanem leszállnak játszani. Futkároznak, kergetőznek, önfeledten szórakoztatják egymást és önmagukat. Ekkor jön az egyik legnagyobb ellenség, a róka. Kihasználva a madarak szertelenségét a közelükbe settenkedik, és a megfelelő pillanatban hangtalanul elkapja valamelyiket. A többiek észre se veszik, csak a gazdának tűnik föl, hogy megint kevesebben vannak. Ezért van szükség a hálóra.

Természetesen köthetünk kompromisszumot. Például az esti etetés előtt (ami, mint korábban írtam, az óljukban történik), kiengedhetjük őket a kifutóból. Ekkor az egész napos futkározás következtében már alaposan elfáradtak, de még elég aktívak ahhoz, hogy a nemkívánatos rovarokat a kifutón kívüli területen is megritkítsák.

Kifutójuk kerítéséhez kívülről villanypásztort húzunk körülbelül húsz-huszonöt centiméteres magasságban, ezzel akadályozva meg, hogy a jó eséllyel arra ólálkodó róka átjárót kaparjon a kerítés alá és így a területre behatoljon. Szerencsére a róka is elővigyázatos jószág, minden új dolgot, amivel találkozik, óvatosan megszimatol, a tapasztalatait pedig élethossziglan elraktározza. Ha pedig a nedves orrával megérinti a jól karbantartott villanypásztort, újabb feledhetetlen tapasztalattal gazdagodik és a kerítés alá-ásásának tervéről garantáltan lemond. Kreatív ötletei viszont még lehetnek, sőt nagy valószínűséggel lesznek is.

Magát gyógyítja
A gyöngyös szívós, ellenálló jószág, baj esetén pedig ösztönösen rálel arra a táplálékra, amitől az egészsége helyreáll. Ezzel együtt kiskorában némi has menés előfordulhat, friss zöld eleségtől, esetleg megfázástól. Ilyenkor a legjobb gyógyszer a faszén. Apróra törve, körömvirág porával együtt az eleségük-be keverve kitűnő. Itatásra kamillatea ajánlott.

A konyhában is az első
Ha képesek vagyunk megóvni a madarainkat, akkor előbb-utóbb megtapasztalhatjuk, hogy a húsuk mennyire finom. Aki már kóstolta, annak nem kell bizonygatnom, aki viszont nem, iparkodjon megtapasztalni mielőbb. Nincs az az írás, amely ezeket az ízeket akár csak megközelítőleg érzékeltetni tudná.

Levese felülmúlhatatlan. Van egy megfoghatatlan aromája, amit az illata alapján megérzünk már akkor, amikor még a szánkhoz se emeltük a kanalat. Színe óarany, a tetején ragyogó aranysárga pöttyökkel. Finoman zöldségelve, benne főtt csigatésztával felejthetetlen. Nincs az a gyakorlatlan háziasszony, aki el tudná rontani. (Persze kivételek mindig akadnak.) Az egyéves körüli gyöngyös pörköltje szerintem a kakaspörköltet is túlszárnyalja, pedig az köztudomásúlag roppant finom tud lenni, kivált, ha olyan túrós csusza kíséri, amelyen mangalicatepertő illatozik.

Viszont a legfinomabb, legalábbis szerintem, a rántott gyöngyös. Elkészítése ugyanaz, mint a rántott csirkéé, viszont a darabolása kissé eltérő, ezt ugyanis negyedeljük, vannak a combos részek és vannak a fél mellek a szárnytövekkel. Máját-zúzáját a szárnyak alá helyezzük. Sajnos a tenyésztőnek is csak ritkán adatik meg, hogy ebédre ilyet fogyasszon uborkasalátával, ahogy a legjobb. A gyöngytyúknál sohase tudni, mennyi éri meg belőle a felnőttkort, ezért a gazda idő előtt nem fogja ritkítani az állományt. Gondol a jövőjére, nem eszi meg az aranytojást tojó gyöngytyúkjait.

A gyöngytyúktojás a maga nemében szintén felülmúlhatatlan. A legszebb levestésztát csak evvel lehet készíteni. Ugyanezt mondhatjuk a piskótáról. Az a háziasszony, aki gyöngytyúktojásra szert tud tenni, piskótakészítésnél teljesen biztosra mehet.

Lakó Pál

Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2013/03 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok