0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Beengedtük az erdőt a kertbe

Kemény Dénes világszerte elismert sportszakember, szövetségi kapitányként több mint egy évtizeden át óriási sikereket ért el vízilabdacsapatával. Immár ötödik éve a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként igazgatja a sportág ügyes-bajos dolgait. A határozott vezetőegyéniség otthonában, családja körében teljesen átlényegül, a családdal és a ház körüli teendőkkel kapcsolatos dolgok veszik át életében a főszerepet.

A meredek, az erdő határán futó út végén még meredekebb telken áll a ház, sejthető, hogy felső ablakai már a Dunát látják.
– Ez a legnagyobb varázsa ennek a helynek, kezdi a beszélgetést Kemény Dénes. Tíz évvel ezelőtt, amikor telket kerestünk errefelé, azonnal beleszerettünk. Erdő mögötte, erdő mellette. Tiszta időben ellátni Gödöllőig, télen pedig, amikor ritkul a lomb, a teraszról a Dunát látjuk. A másik távlat pedig maga az erdő. Néhány lépés, és benne vagyok, ennél tökéletesebbet elképzelni sem lehet. Most éppen van kerítés, de nem volt és hamarosan nem is lesz, mondja cinkosan Dénes, bár a feleségem, Renáta még nem tudja ezt. Hát nem sokkal jobb, ha 80 ezer hektárral nagyobb a telek? Amíg Márk fiunk kicsi volt, féltünk, hogy esetleg elkóborolna. Kiskora óta sokat járok vele az erdőbe, tartottunk attól, hogy önállósítja magát, és azt gondolván, hogy már eleget tud, maga vág neki a túrának. De most már elég nagy, 11 éves, megbízunk benne.
• A vadak is bejönnek majd akkor.
– Most is bejönnek, a vaddisznó áttúrja magát a kerítés alatt, ott van, ni, a nyoma, mutatja vendéglátónk a kerítés alatti mélyedést. Kockázatos dolog az erdő alján kimunkált kertet építeni, a szép angol pázsitot egy éjszaka alatt „fölszánthatja” a vaddisznó a benne élő giliszták, csigák után kutatva. Volt rá példa a közelben. Mi ezért nem is törekedtünk erre, inkább beengedjük az erdőt a kertbe.

A lehető legkevesebb

– Az építkezéskor a lehető legkevesebb fát vágtuk ki, némelyik szobánk így egy kicsit sötét is, de nem bánjuk, e miatt nem bántjuk őket. A meghagyott fák alá megpróbálunk talajtakarókat telepíteni többkevesebb sikerrel. Hiába a csepegtető öntözőrendszer, a kéregmulcs, az árnyékos helyeken kiritkulnak, de nem adjuk föl, keressük a jó megoldást, illetve az értő kertépítőt.
– Nem csak a kert, a ház sincs biztonságban a környező állatoktól, mutat a ház oldalán frissen befoltozott sérülésre Dénes. Valószínűleg fakopáncs gondolta odvas fának a szigetelés miatt kongó házfalat. Befoltoztuk, most reménykedünk, hogy nem lesz folytatása, odébbáll. Közben a ház „őrzője”, az alig két hónapja családtag Coco (ejtsd: Koko) cica ide-oda nyargal körülöttünk, el-eltűnik a család legnagyobb riadalmára, még friss az emlék háromnapos „igazolatlan” távollétéről.

– Az erdő felé mehet, onnan jó eséllyel visszatalál, az utca felé azonban több veszélyt rejt számára a nagyvilág, kicsit biceg is, ki tudja mit csinált, amíg mi és főleg Márk kétségbeesetten vártuk haza. A fehér zoknis cica készségesen pózol fotósunk kedvéért az erdőbe vezető kapunál, majd ismét eltűnik, mi pedig elindulunk, hogy fölfedezzük a kert többi részét. A ház mögött támfallal két vízszintes kertrészt alakítottak ki: tágas terasz csatlakozik az épülethez, kerti sütővel, leülőhellyel. Mögötte a kis tisztást játszótér, illetve annak maradványai uralják.
– Márk nemrégiben kifogásolta, hogy csúszda van a magaslesén, úgyhogy gyorsan le is vettük, a homokozó is felszámolásra vár, azt is kinőtte.

Erdő és vadak

• Az erdő szeretetét a gyerekkorából hozta?
– Aligha, hiszen az aszfalton nőttem fel, városi gyerek voltam. Nem volt kapcsolatom a természettel. Amikor szövetségi kapitány lettem, telente, amikor kevesebb a vízilabdameccs, elkezdtem kijárni az erdőbe. Szerencsére itt Budapest környékén fél-egy óra alatt olyan helyre juthatunk, ahol kiülhetünk egy magaslesre. Teljesen másodlagos, hogy sikerül-e elejtenem valamit, a lényeg, hogy kikapcsolódom, kiszakadok a hétköznapokból.
• Az ország mely részére jár legszívesebben vadászni?
– Szívesen járok Acsára a Cserhátba, a Vác és Gödöllő közötti részre, ami már tulajdonképpen a Börzsöny lába, a visegrádi és a szentendrei részt is kedvelem, de ide, a közelbe is természetesen. Előfordul, hogy esténként kimegyünk a helyi vadászbarátommal a közeli leshez, és odadurrogtatunk a friss telepítésekben károsító vadaknak. Nem a vad minden áron való elejtése a cél, csak mint lehetőség van a vállunkon a puska.

• A vadat nem csak elejteni, megfőzni is szereti, tudja. A Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében rendezett vadfőzőverseny zsűrijének évek óta az elnöke.
– Háromféle férfitípus van – az állatorvos, az olasz és a vadász –, amelynek a kezére áll a fakanál. Az állatorvos a munkája kapcsán gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy emberi egészségre veszélytelen, de beteg állat kényszervágásra kerül, és így friss, jó alapanyaghoz jut. Az olasz férfit azért hozom példának, mert a világ legkönnyebben elkészíthető, mindemellett ízletes ételei készülnek náluk. Amennyi idő alatt kifő a tészta, elkészül a szósz is hozzá, tehát gyors és finom egyszerre, a férfiember is könnyen megtanulja. A vadászok pedig hétvégenként az erdőben vernek tanyát, de vadászat előtt és után enni is kell, így hát főznek. Első lépésként rendszerint megsütik az elejtett vad máját, aztán a többi részét. Bennem mind a három férfitípus megvan: állatorvos vagyok, tíz évig éltem Olaszországban, Comóban, és vadászom is, tehát szeretek főzni. Két nagyobb fiamat, Viktort és Kristófot is megtanítottam annyira főzni, hogy már nem lehet őket „eladni” ezen a téren, de már Márk is sok mindent el tud készíteni.
• A vízilabda szeretetét is sikerült átadni nekik?
– A legnagyobb fiam, Kristóf eljutott a felnőtt szintig, de aztán úgy döntött, hogy inkább edzősködik, mindemellett megszerzett gazdasági diplomáját is hasznosítja. Viktor pszichológiát tanul Pécsen, korábban ő is vízilabdázott. Márk még hezitál, egy évig pólózott, most inkább a foci és az úszás került előtérbe. Ahogy nekem sem mondta édesapám, hogy vízilabdázzam, úgy én sem erőltetem a gyerekeimre. Hároméves koromtól, miután elvált édesanyámtól, kettesben éltünk, így sokat jártam vele edzésekre, meccsekre, ami rövid időn belül erre az útra terelt. Márknál is megvártam, hogy ő szóljon, ha vízilabdázni szeretne. Tavaly nyáron megtette, járt is egy évig edzésekre, most szünetet tart, de szerintem előbb-utóbb visszatalál.
• A Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként több ideje jut a családjára, kedvteléseire, mint korábban szövetségi kapitányként?
– Szövetségi kapitányként néha alig-alig, máskor meg sok időm jutott magamra, az elnöki elfoglaltság viszont egész éves, folyamatosan keresnek, mindig vannak megoldandó problémák.

Duna és Balaton

Közben felkéredzkedünk a ház első szintjén épült tágas teraszra megcsodálni a panorámát. – Sajnos most épp csak egy kis „lyukon” át látszik a Duna, a szemközti szomszéd nagy tölgyfája eltakarja a látványt, de nemsokára, lombhullás után kitágul a kép. Eleinte zavart minket ez a fa, de most már megszoktuk, így van jól, hogy ott van, veszi át a szót Renáta.
• Milyen jól látszik innen, hogy nemcsak a ház mögött, de mellette is erdő van!
– A konyha ablaka épp arra néz, Márk csinált oda egy etetőt a madaraknak, mosogatás közben nézegetem, hogyan csemegéznek a magokból. A meredek rézsű ház alatti napos oldalán orbáncfű, madárberkenye, cserjés pimpó és október végén is készségesen nyíló talajtakaró rózsák alkotnak összefüggő, nagy foltokat, néhány tő sudárzsálya ezüstös virágszárai magasodnak ki közülük.
– A kertészektől azt kértük, hogy ne legyen egyhangú az összkép, virágzó növényeket is ültessenek. Minden évszakban más és más színt mutat a rézsű, tavasszal sárga, nyáron rózsaszín, ősszel pedig a piros bogyót hozó cserjéktől színes. Másik kedvencünk ez a terebélyes gömbszivarfa a ház tövénél, nem is gondoltuk, hogy ekkorára nő. A vérszilva is gyönyörű színfolt a rézsű alján. Szerettem volna levendulát, mondja Renáta, itt a kocsibejáróba vágott ágyásban találta meg a helyét, sajnos nem lila, hanem fehér virágú a tövek többsége. Eredetileg egy fa volt ott, de ki kellett vágni, mert elpusztult. A helyére kerültek a levendulák és a tuja. Az ajtó mellett fotósunk észreveszi, és lelkesen fényképezi a szarvasos kolompot.
– Nagy kaland az ideérkezése, meséli nevetve Renáta. Dublinból hoztuk, persze nem a bőröndben, hanem kézipoggyászként hátizsákban, mert jócskán túlléptük volna vele a súlyhatárt, olyan nehéz. De egy betonkaspó is így jött a házhoz. Szeretem az egyedi, míves tárgyakat. Még egy fotó kedvéért összetereljük a családot a bejárat előtti hangulatos leülőhelyen. Márk is szívesen odabújik az édesanyjához, majd néhány pillanat múlva már rollerén nyargal a meredek kocsibeállón.

– Mi tagadás, a gyerek nem itt tanult meg bringázni, hiszen néhány tíz méternyi vízszintes útszakasz sincs a környéken, a 11-es út meg nem alkalmas erre, jegyzi meg Dénes. Ezt a hiányt pótolja a balatonfenyvesi telkünk. Közvetlenül a vízparton van, a part mentén hagyott ösvényeken járnak át a szomszéd gyerekek egymáshoz bandázni. Most éppen az a kert is átalakítás alatt van, mert amúgy is kicsi méretéből túlontúl sokat elfoglaltak a növények. A kertészek kissé megritkítják, újragondolják.
• Legközelebb találkozhatnánk ott, ha kertnézőbe indulunk.
 

Forrás: