Back to top

Laoszi lehetőségek

Növénytermesztés, sertés- és haltenyésztés, takarmánygyártás, hús- és halfeldolgozás. Hatvan hazai kisés közepes vállalkozás kap lehetőséget ezeken a területeken arra, hogy a laoszi élelmiszerbiztonsági rendszer kialakításában részt vegyen. Az ázsiai országban már felavatta a mezőgazdasági és erdészeti miniszter azt a vágóhidat és húsfeldolgozót, amely a két ország vállalkozásainak közreműködésével épült fel. Ez az első olyan korszerű vágóhíd és húsfeldolgozó Laoszban, amely a nemzetközi normáknak mindenben megfelel.

 
 
Ez volt a tesztelése a programnak, amely jól vizsgázott – fogalmaztak az esemény után a szakemberek. A magyar állam harmincmillió dolláros segélyhitelt nyújtott Laosznak, fővállalkozónak a dabasi székhelyű Vitafort Zrt.-t választották. Kulik Zoltán vezérigazgató azt mondta, hogy a magyar vállalkozásoktól szakértői munkát, technológiák, tenyészanyagok, illetve speciális eszközök és berendezések szállítását rendeli meg a laoszi szaktárca. – A magyar vállalkozások laoszi jelenléte elősegíti még a vállalkozói kapcsolatok erősítését, illetve új vállalkozói együttműködések kialakítását, melyekkel a kötött segélyhitel program lezárását követően is folytatódhat a munka – tette hozzá. Nem csak a laoszi élelmiszerpiacot látnák el a magyarok minőségi élelmiszerrel, hanem az ott termelt élelmiszerek Kínába juttatásában is közreműködnének. A gazdasági eredmények természetesen nem azonnal jelentkeznek, de a laoszi fél hosszabb távon számít a magyarokra, amelyhez az állam kedvezményeket ad, illetve a Laoszban innovatívnak számító vállalkozások nyitottak a konstruktív, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésre. (...)
 
 
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2016/09 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok