0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Invazív károsítók a kertészetben

A hazai kertészeti növényeken élő kártevők két csoportba sorolhatók, a Kárpát-medencében honos fajokra, valamint az idegen kontinensről behurcolt és nálunk megtelepedett, természetes ellenségek hiányában elszaporodott invazív kártevőkre. Sorozatunkban a szabadföldi kertészeti kultúrákon a filoxéravésztől napjainkig megjelent fontosabb invazív kártevőket tekintjük át.

A globalizáció és az áruforgalom bővülése kétségtelenül hozzájárult az új kártevők magyarországi, nagyobb mértékű megjelenéséhez, ezzel együtt az invazív fajok felbukkanása nem új keletű probléma. Abban is biztosak lehetünk, hogy a következő években még tovább gyarapodik a számuk.

Szőlő-gyökértetű

Az invazív fajok közül elsőként az 1875-ben észlelt szőlő-gyökértetű (akkori nevén Phylloxera vastatrix, ma Daktulosphairia vitifolii) okozott katasztrofális károkat a hazai szőlőültetvényekben a megjelenését követő évtizedekben. Gerger Ede távirdai főtiszt, Pancsováról csomagban küldött gyökeres szőlővesszőn figyelte meg a fajt, majd erről értesítette a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériumot. A franciaországi és osztrák szőlőtermesztők korábbi, riadalmat keltő beszámolói alapján szakmai körökben nem volt ismeretlen a filoxéra, az akkori védekezési eljárásokkal azonban nem sikerült megakadályozni a kártételét. A filoxéra a hazai szőlőültetvények több mint kétharmadát kipusztította, a szőlőtermesztő vidékek elnéptelenedtek, százezrek váltak földönfutóvá, többségük kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba.Invazív károsítókMiért okozhatott az amerikai kontinensről szőlő szaporítóanyaggal behurcolt, parányi kártevő rovar ekkora károkat Európában? Az idő tájt az európai szőlőt (Vitis vinifera) a kontinensen gyökeres dugványról szaporították, amelynek gyökerén a filoxéra gyökérlakó alakjai szívogatásukkal rendellenes szövetburjánzást idéztek elő. Az elsatnyult gyökerek következtében hamarosan a szőlőtőkék föld fölötti része is legyengült, a kártevő megtelepedését követő néhány éven belül pedig kipusztultak a tőkék.

A filoxéra biológiai ciklusa kétéves, gyökérlakó és levéllakó nemzedékek sorából áll. A kártevő petével szaporodik, többnyire ivartalan alakok alkotják a népességet. Ivaros alakok kizárólag a nyár végén a gyökérlakó egyedek utódai között kifejlődő szárnyas nőstény utódaiként jelennek meg. A filoxéra napjaink szőlőültetvényeiben is jelen van, kártétele azonban nem alakul ki, mert a kötött talajú területekre kizárólag oltványokat telepítünk, azok amerikai alanya pedig ellenáll a filoxérának. Az alanyon ugyan jelen van a filoxéra, szívogatásának hatására nem alakul ki szöveti elváltozás. A szőlő-gyökértetű kártételét tehát fitotechnikai művelettel, az oltással sikerült megakadályozni. Az európai szőlőfajták levelein a filoxéra levéllakó alakja csak elvétve, a tenyészidő vége felé okoz jelentéktelen méretű gubacsot, míg az amerikai eredetű, főleg alanyként használt szőlőfajokon 3-5 millimétereseket képez a fonákon.

Azokon a homoktalajokon, ahol a talaj kvarctartalma meghaladja a 75 százalékot, az európai szőlő saját gyökerén is termeszthető, nincs kártétel. Kötött talajú területeken azonban egyedül az oltványszőlő telepítése ad teljes körű védelmet. A szőlőalany-anyatelepeken, ahol az oltvány készítéséhez szükséges alanyvesszőket nevelik, a filoxéra levéllakó alakja ellen, a levélgubacsok kialakulásának megakadályozására felszívódó hatású rovarölő szerekkel ismételt lombpermetezésekkel védekezhetünk.

Vértetű

Még javában tartott a szőlő-gyökértetű okozta „filoxéravész”, amikor megjelent az újabb invazív kertészeti kártevő. Az Amerikából az 1880-as években alma szaporítóanyaggal behurcolt vértetű (Eriosoma lanigerum) napjainkig a legveszélyesebb almakártevők egyike. Az almafák hajtásán, vesszőjén, törzsén és a gyökerén is károsít. Az elmúlt évtizedekben az M9-es vértetűérzékeny alany elterjedésével általánossá vált a kártétele.

A vértetű testét borító hófehér, vattaszerű, viaszos váladék jól látható a károsított növényrészeken is. A viaszváladék alatti, levéltetű méretű (1-2 milliméter) állatok testnedve piros, innen a vértetű elnevezés. A megtámadott növényen, a szívogatás helyén, a vértetű nyálának hatására szövetburjánzás indul. A föld fölötti növényrészeken látványosabb a kártétel, a gyökéren pedig olykor veszélyesebb. A károsított növények teljesítőképessége csökken.Invazív károsítókA gyökereken áttelelő kártevőnépesség egy része tavasszal, a zöldbimbós állapottól a fa koronájába vándorol, akkor még nem fedi viaszváladék a testüket. A későbbiekben a törzsön sérülések mentén, vízhajtásokon, és új hajtásokon is kialakulnak a fehér viaszbevonatú vértetűkolóniák. A fa koronájában táplálkozó vértetvek a levéltetvekhez hasonlóan nagy mennyiségű mézharmatot ürítenek, emiatt az alma levelén és a gyümölcsön pedig megjelenhet a korompenész (Apiosporium salicinum), tovább fokozva a kártétel mértékét. A vértetűnek évenként több nemzedéke fejlődik. Amerikában az almán kívül az amerikai szilen is károsít, azon alakulnak ki az ivaros alakok. Magyarországon a kártevő szaporodásában nincs jelentőségük az ivaros alakoknak.

Az almaalanyok vértetű-érzékenysége nagyon különbözik. Az új telepítések tervezésénél lehetőleg vértetű-rezisztens alanyokat válasszunk. A már meglévő ültetvényekben a vértetű elleni védelem a vértetűfürkész (Aphelinus mali) kíméléséből és a károsító elleni kémiai kezelésekből áll. A vértetűfürkészt Jeszenszky Árpád az 1920-as évek végén honosította meg Magyarországon. A vértetűfürkész parányi nősténye a föld feletti növényrészeken károsító vértetűbe rakja petéjét. A fürkészlárva a kártevő testében fejlődik ki, és ezzel számottevően csökkenti népességét a fa föld fölötti részén. A gyökereken élő kártevők irtásában azonban nem vesz részt.

A vértetűfürkész kímélése céljából csökkentsük a széles hatásspektrumú növényvédő szeres kezelések számát, a vértetű elleni tavaszi kezeléseket pedig akkorra időzítsük, amikor a fürkész még lárva-, vagy bábállapotban van a vértetű „múmiákban”.

Kaliforniai pajzstetű

A Kínából származó kaliforniai pajzstetűt (Quadraspidiotus perniciosus) Kaliforniából hurcolták be Európába. Előfordulásáról és kártételéről 1928-tól van biztos adatunk Magyarországon. Soktápnövényű, tetemes károkat okozó faj, gyümölcs-, díszfákon és díszcserjéken.

A növények törzsén, ágain a kifejlett állapotban is csak 1,5 milliméter átmérőjű, lapos, kerek pajzsú állatok kéregszerű bevonatot képeznek. A pajzs alatt szívogatják a növények nedveit, emiatt lassul a fák növekedése, a korona fölső részén a vesszők visszaszáradnak (csúcsszáradás). A kaliforniai pajzstetű jelenlétéről az alma, körte gyümölcsén piros, úgynevezett lázfolt árulkodik.Invazív károsítókA kaliforniai pajzstetű kizárólag ivarosan szaporodik, az utódok létrejöttéhez a

nőstények megtermékenyítése szükséges. A nőstények álelevenszülők, a pajzsuk alól rendszerint június elejétől-közepétől előbújó fiatal lárvák egy napon belül letelepednek és megkezdik a pajzs kiválasztását. A kezdetben szürkésfehér pajzs sötétszürkére színeződik. Július elejétől egy újabb hímrajzást és július végétől további lárvarajzást is megfigyelhetünk.

A rovarölőszer-terhelés csökkentése, a szelektív készítmények használata, valamint az enyhe telek miatt a kaliforniai pajzstetvek elszaporodhatnak. Ennek megelőzésére a nyugalmi időszakban végzett metszéskor ellenőrizzük a fás részeken az állatok mennyiségét és életképességüket. Még a tömeges elszaporodás előtt védekezzünk ellenük. A lárva alakban áttelelő kaliforniai pajzstetveket a nyugalmi időszak végén, a metszés után olajos „lemosó” permetezéssel gyéríthetjük. Az olajos emulzió elzárja az oxigéntől a pajzs alatt tartózkodó állatokat, így azok elpusztulnak. Speciális favédelmi szórópisztoly használatával a növényvédő szer mennyisége és költsége is csökkenthető.

A lárva alakban áttelelt egyedek a rügyfakadás idején elkezdik a táplálkozást, a hím imágók az időjárástól függően április végére, május elejére kifejlődnek. A rajzó hímek az ingerületvezetést gátló rovarölő hatóanyagokra (szerves foszforvegyületek, piretroidok, neonikotinoidok) érzékenyek, így a rajzás idején végzett kezelés megakadályozza, hogy elérjék és megtermékenyítsék a nőstényeket. A hímek rajzása előre jelezhető.

Április második felében a hím pajzsok fölemelésével láthatóvá válnak a szárnykezdeményes nimfák, amelyekből a hőmérséklettől függően 7-10 nap alatt megjelennek a szárnyas hímek. Nem száradó ragasztóval bekent fehér lapok, és szexferomon-csapdák kihelyezésével csapdázhatók. A hímek imágó állapotban nem táplálkoznak, feladatuk csak a nőstények megtalálása és megtermékenyítése. A meg nem termékenyített nőstények nem hoznak létre utódokat, így elmarad a június közepére várható tömeges lárvarajzás. Ha a hímek elleni védekezés csak részleges eredményt adott, akkor június közepén a nőstény pajzsok alól kibújó első lárvanemzedék ellen ingerületvezetést gátló rovarölő szerekkel védekezhetünk.

A kaliforniai pajzstetű megjelenése és kártétele mind gyakoribb a korszerű, jól gondozott alma-, körte-, meggy-, cseresznye- és ribiszkeültetvényekben is. A károsító életmódjának ismeretében, a sebezhető fejlődési alakok (telelő lárvák, rajzó hímek és lárvák) megjelenésére időzített növényvédő szeres permetezéssel megelőzhető a kártétel. Sokszor a védekezés helyes időzítésének nagyobb a szerepe, mint a szerválasztásnak.

(Az invazív kertészeti károsítók ismertetését későbbi számunkban folytatjuk. A szerk.)

A hímek röpülnek

A kaliforniai pajzstetű teste sárga, az azt fedő lapos, szürke, kéregre simuló pajzs leemelhető. A nőstények pajzsa kör alakú, a hímeké megnyúlt, évente két nemzedéke fejlődik. A fás részeken a fiatal, úgynevezett fekete pajzs alatti lárvák telelnek. A nőstények életük végéig a pajzs alatt maradnak, a röpképes hímek viszont a kifejlődésüket követően elhagyják a pajzsot és fölkeresik a nőstényeket.

 

Koronazáródás előtt

Az alma gyökerén károsító vértetvek ellen nem tudunk védekezni, ezért minden esztendőben számíthatunk arra, hogy tavasszal az alma zöldbimbós állapota körül a vértetű-populáció egy része a gyökérről a koronába vándorol. Ezek ellen még a vértetűkolóniák kialakulása előtt védekezhetünk. Enyhe télen a vértetűlárvák a fa koronájában is áttelelhetnek, és olykor már a fakadást megelőzően is táplálkoznak. Az áttelelt vértetű- egyedeken beindult viaszképzés jelzi, hogy
a tél elmúltával megkezdődött a táplálkozásuk. Ebben az időszakban a testüket borító viaszváladékot megbontó káliszappan és rovarölő hatóanyag együttes kipermetezésével védekezhetünk.

A levéltetvek ellen széles körben használt pirimikarb hatóanyag kiváló hatású, és egyálta-lán nem veszélyezteti az ültetvényben áttelelt, hasznos vértetűfürkészeket. A kilombosodást követően felszívódó rovarölő szereket juttassunk ki. Ne várjuk meg a védekezéssel, hogy nagyobb vértetűkolóniák alakuljanak ki, illetve, hogy a korona záródjon, külön-ben a korona belsejében meghúzódó károsítókat nem éri el a növényvédő szer. A felszívódó rovarölő hatóanyagoktól (spirotetramat, tiakloprid, tiometoxam, klotianidin) elsősorban az intenzív hajtásnövekedés idején várhatunk kielégítő hatást, később csökken a hatékonyságuk. 

 

Forrás: