0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Önkénteseket keres a kamara a jégkárelhárításhoz

Akár már az ősszel megkezdődhet az országos jégkár-mérséklő rendszer kiépítése, jövő tavasszal pedig már üzembe is állítják a rendszert – jelentette be Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A mintegy 1,8 milliárd forintos beruházást a Vidékfejlesztési Program forrásaival szeretnék megvalósítani, az üzemeltetési költségeket az agrárkár-enyhítési alapból fedeznék.

A múlt héten benyújtotta az oszágos jégkár-mérséklő rendszer kiépítésével kapcsolatos pályázatát a Vidékfejlesztési Program kapcsolódó felhívására a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – jelentette be Győrffy Balázs, a szervezet elnöke. Az előzetes megvalósíthatósági tanulmány alapján összeállított pályázat forrásigénye 1,8 milliárd forint, de az elnök szerint lesznek olyan költségelemek, amelyeket a kamara saját erőből áll majd. A rendszer a tervek szerint az ország teljes területét lefedi majd, és működése révén a várakozások szerint nemcsak nagyjából évi 50 milliárd forintnyi agrártermelési értéket védhetnek meg, de a szakemberek abban is bíznak, hogy a településeket sújtó jégkárok is mérséklődhetnek.

A megvalósíthatósági tanulmány alapján végül a talajgenerátoros rendszer kiépítése mellett tette le a voksát a kamara, amely az Országos Meteorológiai Szolgálat 2-3 órával korábbi előrejelzéseire alapozva megkezdett ezüst-jodid párologtatása révén mérsékli a lehulló jégdarabok méretét.

Hamarosan a megvalósításhoz szükséges közbeszerzéseket is kiírja saját kockázatára a kamara, és megkötik a Földművelésügyi Minisztériummal is azt a szolgáltatási szerződést, amely révén az országos agrár-kockázatkezelési rendszer befizetései terhére biztosítják majd az éves működtetés nagyjából 1,5 milliárd forintra becsült költségeit. Ez utóbbi megoldást az Európai Bizottság is jóváhagyta már.

Amennyiben a pályázaton elnyerjük a szükséges támogatást, akkor már az ősszel megkezdődhet a berendezések telepítése, amelyek működtetéséhez – az előrejelzés alapján szükséges ki és bekapcsoláshoz – egyébként önkénteseket keres a kamara – jelentette be Győrffy Balázs. Jövő májusra pedig működőképes lesz a rendszer.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu