0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Idén is hozott izgalmakat a sertésárverés Hódmezővásárhelyen

Bár a kiállított jószágok harmada még az árverés előtt gazdára talált, azért idén is volt érdemi licit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Több százezer forintot fizettek a legdrágább jószágért.

Alföldi Állattenyésztési Napok egyik érdekes szakmai eseménye a sertés árverés, amikor is a kiállított sertések egy részét íly módon értékesítik. Most olyan időben volt a kiállítás, amikor az elmúlt évek, vagy talán az elmúlt évtized legjobb hízóárai alakultak ki. Az ebből eredő bizakodás mind a felhozatalon, mind az árverésen érződött. Összesen 117 egyedet szállítottak be a kiállításra a tenyésztők.

 

Természetes, hogy mindenki a biztosra törekszik, ezért a tenyésztők igyekeznek az árverés kockázatát csökkenteni, megpróbálják még az árverés előtt eladni az állataikat. Idén ez nagyjából sikerült is: a teljes létszám harmada, 39 egyed került árverésre, a többit erre az időre már eladták. Volt olyan tenyésztő is, akinek három vevő alkudott az állatára, ezért nem adta oda, döntsön inkább az árverés.

 

Az árverezésen főleg magyar nagyfehér, magyar lapály és ezek keresztezése, F1 kocasüldők tették ki a kínálatot. Mellettük öt tenyészkan egészítette ki a sort. A kikiáltási árak a múlt évinél valamelyest magasabbak voltak, de meg kell jegyezni, hogy az állatokban megtestesült tenyészértékekhez viszonyítva igen alacsonyak. Mondhatjuk azt is, hogy mi jóval olcsóbbak vagyunk a versenytársaknál, hiszen az ilyen értékű állatok külföldön sokkal drágábban forognak.

 

 

Kocák tekintetében sok állat kikiáltási áron (70-80 ezer forint) kelt el, a kanok közül legmagasabb árat egy duroc ért el, amit 300 ezer forintra fellicitáltak. A vásárlók szinte minden esetben azzal a szándékkal érkeztek, hogy a kiállításon szerezzék be az új állataikat, többen visszatérő licitálók voltak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu