0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A rex nyulak közel 100 évesek

Még két esztendő, és a rex nyúlfajta 100 éves lesz. Hogy valóban egy fajtáról vagy fajtacsoportról van-e szó, igencsak megosztja a szakemberek táborát.

Egy azonban biztos: a feljegyzések szerint 1919-ben Franciaországban, egy Cailon nevű nyulász normál rövidszőrű almában olyan bársonyos rövidszőrű fiókák jöttek napvilágra, melyekről előzőleg nem volt tudomása a nyulászoknak. Ezeket a különös szőrköntösben pompázó állatokat a franciák a nyulak királyának tartották és tartják ma is, innen ered a rex elnevezés. Az akkori időkben rendkívüli nagy értékkel bírtak ezek az állatok, melyeknél a fel- és aljszőrszálak ugyanolyan hosszúak, azaz 18-22 mm-esek. Ennek köszönhető, hogy a legtöbb más fajtával ellentétben nyírás és a koronaszőrök eltávolítása nélkül is lehet fókaprémszerű bundát előállítani belőlük.

Ma már a világon számos rex változat fordul elő, s bár az utóbbi években egyre gyakrabban hobbinyúlként is tartják őket, de kiváló prémtermelő képességük mellett húsnyúlként is kiválóak, nálunk is egyre több gazda tartja ezeket a tapsifüleseket. De ezeknek a nyulaknak az ősei nemcsak Franciaországból származnak, mivel 1926-ban a németországi Lübeckben is feltűnt ez a ritka mutáció, s ezeket német rövidszőrűnek nevezték el. Egy évvel később, 1927-ben, újból Franciaországban, Normandiában világra jöttek ilyen nyulak, melyeket normandiai rövidszőrű fajtaként tenyésztettek tovább. De mi magyarok is beírtuk nevünket a már rex nyúlként egységesült fajta történelmébe. 1934-ben ugyanis egy kispesti tenyésztőnél fekete színű, rövidszőrű, különleges nyulak születtek, melyeket astrex fajtaként kezdték továbbtenyészteni.

Érdekesség, hogy 1936-ban egy angliai farmon jelent meg a rex mutáció, itt viszont kék színben. Magyarországra a II. világháború előtt jelentősebb számban importáltak francia rexeket, melyek igen nehezen viselték a mi éghajlatunkat, nemigen tudtak meghonosodni nálunk. A II. világháborút étvészelt maroknyi magyar állomány, mely ősei között leginkább a kispesti példányok szerepeltek, rendkívül ellenállóak voltak. Jó nevelőképességükkel, kimagasló hús- és prémtermelő képességükkel hálálták meg a gondoskodást. A háborút követően a különböző rex szőrzettel bíró fajták lényegében eltűntek, csak a rex nyúl tudott fennmaradni Az utóbbi években Nálunk is fellehetők a rexek egyre növekvő állománya. Így a legutóbbi Alföldi Állattenyésztési napokon is gyönyörködhettünk kiváló példányaival.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu