Hepehupás dűlőúton kapaszkodik autónk a fóti Somlyó természetvédelmi terület felé. Mikor már azt hinnénk, végképp eltévedtünk, és nem vezet a földút sehová, kiderül: megérkeztünk. Szép ívű kovácsoltvas kapura lelünk, és a meredek telek tetején, a ház teraszán integet a házigazda. Minden lépéssel nyílik a panoráma, egyre többet látni a környező tájból. Alattunk a város, a fóti templom kettős tornya, kirajzolódik a Megyeri híd, a messzeségben fölsejlik a budapesti Szabadságszobor, jobbra Dunakeszi, balra Mogyoród. Köröskörül távoli hegyek és mély csönd. Mi tagadás, olyan hely, ahol az ember szívesen ottfelejtené magát.
• Zajos sportsikerekből, aktív, mozgalmas életből hogy talált erre a „béke szigetére”? – fordulok Zsolthoz.
– Édesanyám Fótra költözött a 90es évek végén. Én akkortájt szerződtem ki Hamburgba, és az itthon töltött hetekben mindig nála voltam. Nővéremék itt laknak fenn a hegyen, a közelben. Megtetszett a kilátás, gondoltam, de jó lenne itt egy telket megkaparintani. Addig jöttem-mentem szerencsétlen kis autómmal a járhatatlan utakon, míg rábukkantam erre a helyre. 4000 négyzetméternyi terület, hat tulajdonossal! Végül sikerült megvennem, és összenyitnom. Örültem, mert itt a telek mindössze 5%át szabad beépíteni, és én nem kicsi házra vágytam. Egész gyerekkoromban „lyukakban” éltem, elhatároztam hát, hogy szép nagy házat építek. Lesz kényelmes nappali, konyhával összekötve, szép hálószoba, ha több gyerek jön, mindnek külön szobája. Lesz irodám, medence, szauna az épületben, és az az igazság, hogy kicsit túlterveztem az egészet. Sokkal nagyobb lett a ház, mint kellett volna – vallja be nevetve. Később eladóvá vált még mellettünk egy keskeny, hosszú telek. Megvettem azt is, hisz pont azért költöztem ide, mert szeretem a nyugalmat. Ilyenformán már kellemes távolságra vagyunk a szomszédoktól. Így lett végül 6300 négyzetméteres a telek. Nem mintha megalomániás lennék, egyszerűen tetszik, hogy arányos, áttekinthető a kert, nem elaprózott kis nadrágszíjparcella. 2007ben kezdtem el építkezni, és egy év alatt el is készült.
Édesanyám keze nyoma
A házat pedig körbenőtte a kert. A teraszra dús lilaakác fut, mogyoróbokrok szegélyezik, a fal melletti támasztékon kivibokor roskadozik a terméstől. A lépcső fölé mandula és vadringló-ágak hajlanak. Nekiindulunk, hogy tüzetesen végignézzük a birtokot. Madár – arcán a jól ismert mosollyal – meséli a növények történetét, tízéves Viktor fia pedig élénken besegít neki, mindenről van saját élménye. Bármerre nézünk, délszaki gyümölcsfák kínálják termésüket. Itt is, ott is terebélyes fügebokor, tele mézédes fügével. Viktor már szakít is belőle, nyújtja, és kóstolja maga is. A házigazda kedvence a datolyaszilva, abból is többfajta van.
– Elsőként ültettem, nagyon hálás fa. Öklömnyi, narancssárga gyümölcse puhára érik. Mikor már „posványos”, a dér is megcsípte, akkor igazán finom. Tavaly annyi termett, hogy le se tudtam mindet szedni – a madarak örömére. Télen az énekes rigók csapatostól jöttek és csipegették. Van ribizli, málna, meggy, ropogós Germersdorfi cseresznye, alma, dió, barack, szilva, körte. Ültettem szelídgesztenyét, és termőre fordult a fiatal gránátalmafa is.
• Ebben a különleges cserjében kit tisztelhetünk? – mutatok egy sűrűlevelű, datolyaszerű bogyókkal teli bokorra.
– Ez jojoba. Éretten olyan az íze, mintha alma meg körte keveréke lenne. Nagyon szeretjük. Kozmetikai alapanyagként tán ismertebb. Erősen ágazik, a gyökértörzse is terjed szanaszét a földben. És itt van lenn, a kerítésnél a kert nagy öregje, a hatalmas körtefa. Viktor kedvelt „mászófája”. Kétévente terem, de akkor irdatlan mennyiséget.
• Ha ez a fa egy árva körtét se hozna, akkor is megérdemelné a helyét, olyan tekintélyes, különös törzsű, szép rajzolatú.
– Valódi matuzsálem. Attól ilyen a formája, hogy pár éve a nagy viharban villám sújtotta, beszakadtak az alsó ágak. Sajnáltam őket levágni, így maradtak, szinte fekve.
• Láthatóan több a fiatal, saját ültetésű növény a kertben. Milyen állapotokat örökölt?
– Amint beköltöztünk, elkezdtem a kerten molyolni. Sok munkával járt, elhanyagolt volt, tele gazzal, szúrós királydinnyével, egyik magoncmeggy érte a másikat. Hozattam vagy száz teherautó termőföldet. Itt erősen meszes a talaj, csak a csonthéjas gyümölcsök szeretik. A tömérdek magoncból néhányat meghagytam, gondoltam, valamit engedünk a természetnek is. A csavartfűz például kimondottan tetszik. De hagytam az olajfüzet, a bálványfát is, ha jól érzi magát, hadd éljen. Aztán akkorát nőttek, hogy le kell csípnem a tetejüket, mert már zavarják a kilátást. „Ütöm, vágom”, kaszálom a sarjakat, próbálom kordában tartani őket. A többi fát, virágot én választottam, és sokat kaptam édesanyámtól is. Születésnapomra gyümölcsfákat és – ahogy ő mondta – tulipánfákat ajándékozott nekem. Nagyon szerette a magnóliát, többfélét is hozott. Ezeket külön ecetes vízzel locsolom, hogy savanyítsam nekik a talajt, és megmaradjanak.
• A kert különös képessége, hogy őrzi az eltávozott kedvesek emlékét.
– Sok növényről mondhatom, hogy az anyukám keze benne van. Fák, virágok, de még a fű is őt idézi. Mikor elkezdtem gyepesíteni, akkor is itt volt, ő egyengette, tolta a döngölőt – sóhajt nagyot Zsolt, aki nemcsak sportsikereiről híres, de családszeretetéről is.
Fiúk, lányok, kutyák
Sétálunk a laza sorokban álló fák között a napsütésben, és Zsolt elmeséli, hogy párja, Réka, és kislányuk, Gréti, kihasználva az ősz utolsó ajándékát, kiruccantak Balatonfüredre.
• Milyen jó, hogy már erről beszélhetünk! Nem volt még olyan rég az a drámai nap. Sokan együttéreztünk, aggódtunk az idő előtt érkezett, parányi babáért.
– Gréti 92 dekával született. 64 napig volt kórházban. Minden áldott nap ott voltunk. Álltunk mellette Rékával, és néztük az inkubátorban. Akkora volt az egész keze, mint a kisujjam felső ujjperce. Simogattam, dalolgattam neki, pokoli nehéz időszak volt, de valahogy a lelkem mélyén mindig nyugodt voltam, bizakodtam. Azóta szépen fejlődik, kezdi utolérni magát – mondja boldogan, és máris mutatja okostelefonján az eleven kislányt, aki teli torokból, vígan kurjongatja: „Apa fúj a szél, fúj a szél!”
• A szanaszét gurult labdák is az ő játékai?
– Nem, neki még túl meredek a kert. Ezekkel Viktor focizik. A ház alatti sík, zöld teraszt azért alakítottam ki, és hagytam üresen az építkezéskor, hogy legyen pálya a fiamnak. De nem érdekelte. Majd, mikor beültettem, elkezdett focizni. Mit tehettem? Kiástam, amit lehetett…
• Izgalmasan vegyes növényzet szegélyezi a „sportpályát”. Mályva, rózsa, mocsári hibiszkusz, díszfüvek, és egy titokzatos bambuszültetvény békés egyvelege.
– Mindenféle koncepciótól mentes a kert. Ad hoc jelleggel ültetek, ami megtetszik. Egy szép fenyő, szilfa, egzotikus gyümölcs – bármi jöhet. Nincs is olyan része a kertnek, amit ne szeretnék. Na jó, talán a borostyán túlzottan befutotta a napkollektorok helyét, azt most nem annyira szeretem, még rendbe kell hoznom. A bambuszokkal meg az történt, hogy pusztán kerítésnek szántam a letűzött száraz szárakat. Azokkal vettem körbe a virágoskertet, ahol tavasszal tulipán, nárcisz, szép hagymások nyílnak, hogy a két kutya ne menjen be. Arra nem számítottam, hogy a „száraz” bambusz kihajt, és ilyen erővel burjánzik. A nagy ciszternát is bambusz rejti, és Viktornak is kedvenc búvóhelye a „nádas”.
• Milyen kutyái vannak?
– Menhelyi keverék, szálkásszőrű tacskószerű anya és kölyke. Réka régóta szeretett volna kutyát, ő kapta szülinapjára. Nem volt szívünk szétválasztani őket, elhoztuk mindkettőt. Most a lányokkal Füreden vannak. Itthon meg becsavarogják a dombot, a mögöttünk lévő természetvédelmi területet, a nagy galagonyást. Én is meghagytam hátul a galagonyát. Nem „nemesítettem” az egész kertet, maradt, ami a tájjellegnek megfelel. Annyi időm úgysincs, hogy a teljes portát százszázalékosan gondozzam, picit engedem elvadulni.
Szállj el kismadár
• Igazi biokert?
– A „nagykönyv” szerint nem egészen. De megmondom őszintén, nem szívesen kémiázok a kertben. Rengeteg gyümölcs terem, és jóízűen eszi a család. Ezért csak ritkán permetezek, ha nagyon muszáj. A fügét durván megtámadta az aknázómoly, és a gombák ellen se tudok mással védekezni. De például az út burkolókövei között nem vagyok hajlandó gyomirtózni a kinőtt füvet. Locsolórendszert használok, komposztálok, és bioemésztő van. A madarakat télen etetem, nyáron itatom. A balkonládák tálcáját megtöltöm vízzel, ott szoktak inni, fürdőzni. Sokan jönnek. Komoly nagy madarak is megfordulnak itt: zöld küllő, szajkó, többféle harkály. Télen meg a kis énekesmadarak látogatnak: kék cinke, széncinege, őszapó, vörösbegy, erdei pinty, zöldike, rigófélék.
• Ilyen névvel illik is velük a barátság. Miről kapta a becenevét?
– Régi történet. Tízévesen, az első nyári edzőtáborban Mátraházán, a bukóra nyitott ablakon rendszeresen berepültek a szobámba a madarak. De annyian, hogy az már szembetűnő volt, és ezért elneveztek Madarásznak. Ebből rövidült később a Madár.
• Még később így lett „védjegye”, mérkőzésekre bevonuló zenéje Cipőék varázslatos dala, a Szállj el kismadár.
– Mindig nagyon kedveltem ezt a dallamot. Sose felejtem el, épp Monte Carlóban voltam, az ominózus, elcsalt mérkőzésen – amikor meghalt Cipő. Őt is nagyon szerettem. Egyszer énekeltünk is együtt színpadon. A Miskolcon leégett deszkatemplom helyreállítását a zenekar jótékonysági koncerttel segítette és felkértek, énekeljük el együtt a Kismadarat.
Vizek varázsa
• Madárfészek néven bokszakadémiát működtet, és személyesen irányítja az edzéseket. Szerepet vállal karitatív akciókban, s mindeközben csöndben kertésszé képezi magát.
– Nem értek hozzá, csak szeretem. És ha már kert, gondoltam, legyen benne sok minden. Birkózok is vele, mert ekkora területet egyedül nyírni, gondozni nagy feladat – amibe az ember rendesen belefárad! Másra nem szívesen bízom, mert megesett, hogy épp a kedvenc növényeimet vágták le.
• Gyerekkorától otthonos a kertekben?
– Nagypapámnak volt kertje sok gyümölcsfával, ott nagyon jól éreztem magam. Amúgy szerény körülmények között éltünk, nem volt fürdőszoba, és lavórban mosdatta a négy gyereket anyám. De ez akkor nem zavart, nem ismertem mást. Kiskölyökként lyukas gatyában, de boldogan bandáztunk Dunakeszin, bóklásztunk a környéken, gyűjtöttem a cselőpókokat. Mindig élveztem a természetet.
• Idővel óriásit fordult az élete, bejárhatta a nagyvilágot. Melyik tájat látta a legszebbnek?
– Spanyolország atlanti partvidékét. A fantasztikus illatú, gyönyörű eukaliptuszerdőket, az óceán árapály-játékát, a parti homokra kimosott kis kagylókat, rákokat. Nézegetni is csoda, de enni is. Polip, rák, kagyló, hal – odavagyok a tenger gyümölcseiből készült finomságokért!
• A napsütéstől az egzotikus növényekig ez a kert is mindent „tud”. Már csak a tenger hiányzik?
– Én is gondoltam már rá – nevet Madár. Szerettem volna tavat, mert nagy vízbarát vagyok. De sajnos túl kemény, márgás a talaj, még a házalapot ásó markológépnek is belekoptak a tüskéi. Régebben, aktív sportolóként mindig horgászattal vezettem le a feszültséget. Ma már inkább a kertészkedéssel engedem le a „fáradt olajat”.
