Back to top

Alábbhagyott a húsvét előtti lendület

A KSH adatai szerint az étkezési tojás termelői átlagára 2017. január-március hónapokban 19 Ft volt, 7,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A háztól közvetlenül eladott, illetve a szabadpiacon értékesített étkezési tojást 39 forintért adták-vették ebben az időszakban.

A PÁIR adatai szerint hazánkban a tojás csomagolóhelyi adásvétele a 14. héten tetőzött, amikor is meghaladta a 10,5 millió darabot. A 15. héten 6,9 millió darabra csökkent, majd a 16. héten 7,2 millióra nőtt a forgalom. A rendelkezésre álló utolsó, 17. héten 6,1 millió darabbal zárt a kereskedés.

Ekkor az értékesített étkezési tojásból az 53-63 grammos M méretűek 69,1 százalékkal, a 63 gramm feletti L méretűek pedig 30,9 százalékkal, vagyis viszonylag nagy aránnyal részesedtek.

A KSH adatai szerint az étkezési tojás termelői átlagára 2017. január-március hónapokban 19 Ft volt, 7,2 százalékkal több mint egy évvel korábban. Márciusban, a februári árakkal összehasonlítva meglepően, darabonként 2 Ft-tal erősödtek az árak, ami a múlt év azonos hónapjához viszonyítva ugyancsak 2 Ft árelőnnyel járt.

A háztól közvetlenül, illetve a szabadpiacon értékesített étkezési tojást 39 Ft-ért adták-vették, 1 Ft-tal olcsóbban, mint egy hónapja, de 1 Ft-tal drágábban, mint tavaly.

img_1906.jpg

Piaci értékesítéssel duplázni lehet a bevételt
Fotó: K.K.

Az AKI legutóbbi közlése szerint az EU-28-ak átlagában a 18. héten az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi értékesítési ára kilogrammonként 385 Ft volt. Ez átlagosan 58 grammos tojást feltételezve kb. 22,40 Ft átlagárnak felelt meg. A magyarországi vételár ugyanekkor 438 Ft/kg, vagyis egy tojásra vetítve 25,50 Ft volt, ami az uniós tagállamok mezőnyében a 9. helyre volt elegendő.

A kiszerelt tojás ezen a héten az uniós tagállamok közül legdrágább Svédországban (38,20 Ft/db) volt, majd Cipruson (32 Ft/db), továbbá Ausztriában (30 Ft/db). A legolcsóbban Romániában (17,40 Ft/db), Spanyolországban (18,10 Ft/db), valamint Bulgáriában (19,30 Ft/db) vásárolhattak étkezési tojást a kereskedők. Egy hét alatt a közösségi ár 3,2 százalékkal csökkent, a hazai viszont 1,5 százalékkal emelkedett. Az egységes piaci ár az egy évvel korábbihoz képest 18,7 százalékkal, a belföldi pedig 23,7 százalékkal drágult.

A tagországok közti árdifferencia 2,2-szeres volt, amely az előzőekhez képest nőtt.

 

 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

15 cég már biztosan fipronilmentes

Megkezdte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a vizsgálati jegyzőkönyvek kiállítását azon tojáspiaci vállalkozások számára, akik nyilatkoztak arról, hogy nem használnak fipronil alapú rovarirtó szereket, illetve olyan alapanyagokat, amelyek fipronilt tartalmaznak. A hivatal eddig 15 tojáspiaci vállalkozás számára állított ki jegyzőkönyvet - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) pénteken.

A statisztika szerint érződik az áfacsökkentés hatása

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a vásárlók kosarába még ma is olcsóbban kerülhet a sertés- és csirkehús, illetve a tej és a tojás, mint az áfacsökkkentés előtt. A kereskedők tapasztalatai szerint az alacsonyabb árak hatására a korábbiaknál több fogyott a termékekből.

Szigorítani kellene az uniós állategészségügyi rendszert is

Elrendeltük az import baromfihús fokozott ellenőrzését annak érdekében, hogy a magyar fogyasztókat megvédjék a szennyezett import árutól - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Fazekas Sándor az uniós szakminisztereknek is hangoztatta, hogy az állategészségügyi hatóságoknak megfelelő hatásköröket és forrást kell biztosítani.

Heteken belül uniós razzia kezdődik a tojótyúk-telepeken

Eddig huszonkét európai uniós tagállam piacán fordultak elő fiproniltartalmú rovarirtószerrel szennyezett tojások és tojásalapú termékek — közölte az Európai Bizottság illetékes igazgatója Brüsszelben. Mostanáig egy holland és egy belga tojótyúk-telepen tapasztaltak olyan szintű szennyezést, amely közegészségügyi kockázatot jelenthet.

Védjegyes vállalkozások is vállalják az önkéntes Nébih ellenőrzést

A Koronás Tojás védjegyet használó tojástermelő vállalkozások is önkéntes vizsgálatokat kezdeményeznek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) annak igazolására, hogy gazdaságaikban nem használnak fipronil alapú rovarirtó szereket - közölte a Baromfi Termék Tanács. A vállalkozások hangsúlyozzák, hogy a Koronás Tojás védjegyes tojások kiváló minőségűek és biztonságosan fogyaszthatók.

Újabb betiltott vegyszert találtak a holland csirkefarmokon

A szennyezett tojás botrány tovább súlyosbodott múlt csütörtökön, amikor Edith Schippers holland egészségügyi miniszter bejelentette: egy másik tiltott rovarölő maradványait is megtalálták a holland csirkefarmokon.

Tojásügy: a hatóság a botrány előtt nem ellenőrizte a fipronil jelenlétét

Eddig két hazai gyártó esetében mutatott ki a tojásokban fipronil jelenlétét a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih). Eddig összesen 120 magyarországi előállítású tételt vizsgáltak az ellenőrök, 100-nál már le is zárták az ellenőrzést, tíz termék tartalmazott fipronilt határérték felett. Várhatóan több esetben is feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen a Nébih.

Tojásszövetség: továbbra is biztonságos a magyar tojás

Továbbra is biztonságosnak tartja a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) a magyarországi étkezési tojás-termelést, és a szövetség pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy tagjai maradéktalanul betartják az előírásokat, amelyet önként kezdeményezett vizsgálattal is bizonyítanának.

Országos Főállatorvos: a baromfitartók felelőssége a visszahívás

A Magyarországot is elért fipronil szennyezési eset kapcsán folyamatosak a vizsgálatok és a továbbiakban is fokozottan ellenőrzi a hatóság az ágazat valamennyi szegmensét. Fontos tisztában lenni azzal, hogy, az EU-s élelmiszerbiztonsági alapelveknek megfelelően, az elsődleges felelősség a vállalkozásoké.

Újabb termékekben mutatott ki fipronilt a Nébih

Újabb termékekben mutatott ki fipronilt a NÉBIH laboratóriuma. Emellett a RASFF riasztási rendszeren is érkezett tájékoztatás arról, hogy – több tagország mellett – hazánkba is szállítottak szennyezett tojáslé és pasztörizált tojásrántotta termékeket.