Back to top

Már csak öt nap van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására

Már csak öt nap van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására, amit az adózók még szombat délelőtt is megtehetnek a budapesti Eurocenterben - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

A közlemény szerint a Bécsi úti bevásárlóközpontban a NAV munkatársai várják az ügyfeleket fél 9-től délután 1 óráig a bevallási tervezetek véglegesítésére, de a szakemberek a papíralapú bevallás kitöltésében is segítenek.

Korábban postán csaknem 820 ezren kapták meg a bevallási tervezetet a NAV-tól. Az adóhivatal felhívta a figyelmet, hogy akiknek visszajár a befizetett adóból vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott mellékletét kell kitölteni és visszaküldeni május 22-ig.

Emellett mindenki, aki maga készít szja-bevallást, vagy a tervezetet fogadja el - sőt még az az egyéni vállalkozó is, aki februárban nem nyilatkozott a felajánlásról, május 22-én éjfélig rendelkezhet adója 1+1 százalékáról.

A NAV tájékoztatott arról is, hogy akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy a felajánlásban, az adóhivatal általános tájékoztató rendszerét hívhatják. A hivatal munkatársai munkanapokon 8.30-tól 18 óráig, hétvégén 8.30-tól 13.30-ig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lezárult a meggykóstoltatás

A „Meggy a lelke…” program keretében Budapest legnépszerűbb szabadtéri rendezvényhelyszínén, a BudaPart – Kopaszi-gát szabadidő- és rendezvényközpontban népszerűsítette a meggyfogyasztást és a 3×3 programot a FruitVeB. A sikerrel zárult program keretében 4000 adag friss gyümölcs és a belőle készített gyümölcslé kóstoltatásával hívták fel a látogatók figyelmét a kiváló hazai meggyre.

A paprika- és paradicsomkínálatra nem lehet panasz

Olcsóbb paradicsom kerülhet a kosarakba, a paprika tavalyi áron kapható – derül ki a Magyar Idők által készített ,,lecsópiaci" körképből. A hazai boltokban egész évben kapható magyar paprika, a kínálat azonban nyáron a legnagyobb.

Most kell permetezni az almamoly második nemzedéke ellen

Az idén korán kezdett rajzani az almamoly, Bács-Kiskun megyében már április 18-án fogták az első hímeket, a második nemzedék ellen pedig most kell fölvenni a kesztyűt, hangzott el Jakabszálláson, a Tánczos László almaültetvényében rendezett növényvédelmi bemutatón.

Az árakat nem, a költségeket befolyásolhatják a gazdák

A mezőgazdasági termékek árváltozásában folytatódik az idei trend: a növényi termékeknél minimális, 0,9%-os csökkenés, míg az állati termékeknél 15%-os emelkedés figyelhető meg. Az állattenyésztőknek azonban már most érdemes felkészülni az áremelkedés végére, ami előre láthatóan jövőre kezdődhet meg – hívta fel a figyelmet a K&H.

Méhészek figyelem: ezen a héten is tart a szúnyogirtás

Június elseje óta tart a központi szúnyoggyérítési program, amelynek során a szakemberek eddig 376 ezer hektáron permeteztek. Amennyiben az időjárási viszonyok ezt lehetővé teszik, ezen a héten további 58 ezer hektárt fognak kezelni.

Lesz elegendő hazai uborka

A várakozások szerint közel 18 ezer tonna lesz idén a hazai hajtatott uborka mennyisége, amely elég lesz a belső fogyasztás kiszolgálásához. Szinte csak a profik foglalkoznak a termesztéssel, a kisüzemek és kistermelői kertészetek gyakorlatilag teljesen eltűntek.

Kevesebb, de jobb minőségű idén a búza

A tavalyinál kisebb lehet az idei búzatermés, de javul a sikértartalma - derült ki a Gabona Control előzetes vizsgálatok alapján készített összefoglalójából.

A magas feldolgozottságú termékek lendíthetik az agrárexportot

Magyarország azonban továbbra sem használja ki a benne rejlő agroökológiai potenciált. A magyar agrár-külkereskedelem pozitív mérlegének továbberősítéséhez a magasabb feldolgozottságú termékek exportban képviselt súlyának növelésére van szükség az OTP Agrár szakértői szerint.

Egyre gyakrabban csap le a NAV – ezt tehetjük ellene

Az adóhatóság az utóbbi években nagyobb hangsúlyt helyez a végrehajtás hatékonyságának növelésére. A jogszabályok nem változtak, de a helyszíni végrehajtások számának növelését tűzte ki célul a NAV.

Méltó emlék az erdők szerelmesének

150 évvel ezelőtt született Kaán Károly, erdőmérnök és gazdaságpolitikus, akinek tiszteletére ma szobrot avattak a Földművelésügyi Minisztérium Árkádsora alatt. A szobrot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Kiss László, az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke és Farkas Dániel, Kaán Károly dédunokája leplezték le.