0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Még több kiállító a Pápai Agrárexpón

A fejlesztés, a beruházások és a technológiai korszerűsítés fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a huszonegyedik alkalommal megrendezett Pápai Agrárexpón, ahol idén a tavalyinál is több kiállító jelent meg. Az eseményen sor került a szervező NAK és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete közötti együttműködési megállapodás aláírására is.

„Robbanásszerű változás zajlik a mezőgazdaságban, az új technológiák, a precíziós megoldások és a digitális eszközök használatával azonban sajnos a klímaváltozás is párosul. Erre azonban éppen ezen eszközök segítségével adhatunk megfelelő választ” – mondta el Jakab István a XXI. Pápai Agrárexpo megnyitó ünnepségén. A Magosz elnöke, az esemény fővédnöke hozzátette: huszonegy évvel ezelőtt jelen volt az első rendezvényen, amely mára hatalmas érdeklődői kört vonz.

A tavalyi esztendő eredményeit méltatta beszédében az eseményen felszólaló Nagy István is. A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: az elmúlt év rekorderedményei után érdemes számot vetni azzal, hogy miként lehet fenntartani az eredményes gazdálkodást hosszabb távon. A hazai és uniós agrártámogatások jó lehetőséget jelentenek arra, hogy a mezőgazdasági szereplők fejlesszenek, beruházásokat eszközöljenek, amelyek segítségével a jövőben is biztosítható a sikeres, eredményes termelés. A fejlesztések kiemelten fontosak a feldolgozás területén, a cél ugyanis az, hogy a nyersanyagtermelés mellett minél inkább hozzáadott értéket tudjunk előállítani. Ehhez technológiai korszerűsítés és fiatal szakemberek kellenek. A mezőgazdasági innováció ráadásul olyan fejlődést mutat napjainkban, hogy elmondhatjuk: manapság a fiatalok számára az agráriumban elhelyezkedni „a legnagyobb buli”.

A Pápai Agrárexpo szépen beilleszkedett mára a hazai mezőgazdasági események sorába, ráadásul idén már 140 kiállító mutatkozik be az eseményen – mondta el felszólalásában Győrffy Balázs, a szervező Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Mint hozzátette: a kiállítás során egy szakmai konferenciára is sor kerül, amelynek az élelmiszerfeldolgozás a központi témája. A szakmai programpontokon túl azonban a Pápai Agrárexpo családi esemény is – tette hozzá.

A rendezvény nyitónapján együttműködési megállapodást írt alá egymással a NAK és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete. Az ünnepélyes eseményen Baracskay Lajos, utóbbi szervezet elnöke méltatta a szürke marha történelmi jelentőségét, és elmondta: az egykor nagyon megritkult fajta mára megerősödött, és fejlődésnek indult. A szervezet célja a genetikai örökség megőrzése és védelme, a biodiverzitás fenntartása.

Az aláírás alkalmával Győrffy Balázs elmondta: a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete nem csupán egy, a magyar identitáshoz hozzátartozó állattal foglalkozik, hanem megalakulása óta nagyon komoly szakmai munkát folytat. A szervezet több száz tagot számlál, az egyesület céljaival pedig az agrárkamara is egyetért.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu