0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kínai kampány indul a GMO összetevős élelmiszer fogyasztásért

Most, hogy a végéhez közeledik a Syngenta felvásárlása az állami tulajdonú China National Chemical Corp által, a kínai kormány nemzeti konzultációt indít a genetikailag módosított növények köztermesztése kapcsán. A felmérés mellett indított médiakampány célja, hogy a szkeptikus közvéleménnyel megismertesse a kormány szerint biztonságos GMO összetevős élelmiszereket.

Az egész nemzetet érintő felmérést készít Kína, hogy kiderüljön, mennyire fogadja el a közvélemény a genetikailag módosított élelmiszereket. A kormány szerint ez a technológia nemcsak a termés mennyiségét, de a mezőgazdaság fenntarthatóságát is megnövelné egy olyan országban, ahol a fogyasztás mértéke az egekbe szökött.

A tekintélyes pekingi Tsunghua Egyeteme és két másik kínai főiskola végzi majd el a felmérést, mondta Jin Jianbin, a Tsinghua Újságírás és Kommunikációs Iskolájának professzora. A kormány által támogatott kérdőív egy közösségi média kampánnyal együtt jelenik majd meg. Ez utóbbi a GMO technológiával kapcsolatos alapvető információkat terjesztene, ezzel tisztázná a széles körben elterjedt félreértéseket, mondta Jin.

Kína a világ negyedik legnagyobb GMO gyapottermelője és a legnagyobb szója importőre – utóbbi nagyrészt genetikailag módosított, és elsősorban étkezési célokra szánt olaj, illetve állati takarmány készül belőle sertéseknek és csirkéknek. Azonban a közvélemény élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos aggodalmai és a GMO élelmiszerek fogyasztásával szembeni szkeptikusság miatt a kormány vonakodik bevezetni ezt a technológiát az étkezésre szánt terményeknél.

A 2012-es úgynevezett Arany Rizs ügy – egy GMO variánsa a gabonának, ami béta-karotint termel – nagy port kavart a nyilvánosságban, miután gyerekek is ettek belőle, akiknek a szülei nem voltak tisztában vele, hogy a gabona genetikailag módosított volt.

„Sok kínai elsápad, amikor megemlítik előttük a GMO szót” – nyilatkozta Jin. Szavai szerint néhányan még mindig azt hiszik, hogy a GMO élelmiszerek rákot okoznak és negatív hatással vannak a gyermekszületésre, köszönhető mindez az újságokban és a közösségi médiában megjelent, Jin szerint félrevezető jelentéseknek. Egy helyi törvényhozó szerv GMO termények vetése ellen hozott friss döntése szintén növelte a nyilvános zavarodottságot, mondta Jin.

A nemzeti konzultáció célja, hogy felfedjék a nyilvánosság aggályait, így a kormány eloszlathatja a zűrzavart, állította Jin. „Ha a kormány azelőtt hoz döntést, mielőtt a közvélemény készen áll a technológia befogadására, az kellemetlen lenne – mintha egy fazék félig megfőtt rizst kínálnának az evéshez”.

Jin várakozása alapján a felmérés eredménye azt fogja mutatni, hogy a közvélekedés még mindig negatívan áll a GMO-hoz, de ahogy egyre több ember ismeri meg jobban a technológiát, többen lesznek azok, akik hajlandóak elfogadni is.

Egy irányadó tudományos intézet hiánya, ami megválaszolhatná a kérdéseket, a széles körben elterjedt illegális GMO vetőmag használat, a nyilvános bizalmatlanság a kormány hatóságaival szemben a sorozatos élelmiszerbotrányok után mind hozzátettek a GMO-val szembeni szkepszis kialakulásához, mondta Jin.

A GMO vetőmag előállítók ígérete szerint jobb hozamot, megnövelt beltartalmi értékeket, és szárazság-, fagy-, illetve rovarokkal szembeni rezisztenciát tudnak nyújtani. A kritikusok azonban a biztonságossággal és a potenciálisan kedvezőtlen ökológiai hatásokkal kapcsolatban fogalmaztak meg aggodalmakat. Tavaly a világ legnagyobb GMO termény előállítója, az USA utasította az élelmiszergyártókat a módosított összetevőket tartalmazó élelmiszerek jelölésére. Az EU törvényhozói ebben a hónapban tiltották be a herbicid rezisztens kukorica és gyapot törzsből származó termények importját.

Syngenta Stratégia

Syngenta AG, a legnagyobb génmódosított kukorica vetőmag gyártó, már készül a gyors terjeszkedésre az országban, miután a részvényesek elfogadták a 43 milliárd dolláros ajánlatot a svájci agrárcégért a China National Chemical Corp-tól. A kínai állami tulajdonban lévő cég várhatóan ebben a hónapban bonyolítja le az üzletet.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (American Chamber of Commerce) Kínában arra panaszkodott, hogy az amerikai GMO törzsek lassabb és kevésbé kiszámítható jóváhagyási folyamaton mentek keresztül, amikor Kínába próbáltak importálni. A kínai és az amerikai hatóságok megegyeztek, hogy átértékelik a folyamatban lévő amerikai biotechnológiai termékek ügyeit a hónap végére, beleértve a kukoricát és a gyapotot is.

Kína maga is milliárdokat költött a saját GMO technológiájának kifejlesztésére az elmúlt évtizedben, de nem engedélyezte a kifejlesztett gabonák köztermesztését. A késedelem oka, hogy a tudósok a nyilvánosság ellenállásáról számoltak be. Kína azt nyilatkozta, hogy engedélyezni fogja a génmódosított kukorica és szója kereskedelmi termelését 2020-ig.

Kormánytisztviselők szerint az ország először a takarmánynak szánt gabonákon engedélyezi a technológiát a gyapot után. Kína kukorica fogyasztása a becslések alapján 20 százalékkal fog nőni a következő évtizedben, tekintetbe véve a fehérjedús hús és tejtermékek iránti kereslet alakulását.

Forrás: Bloomberg News