Back to top

Konferencia az agráriumot érintő munkavédelemről

2017. június 13.
Gödöllő
Szent István Egyetem

A Nemzetgazdasági Minisztérium „Fókuszban a mezőgazdaság – első a munkavégzés biztonsága” címmel kétéves országos munkavédelmi kampányt hirdet, melynek részeként 2017. június 13-án kampányindító szakmai konferenciát tart.

A munkabaleseti adatokat figyelembe véve 2016 évben a „Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat” nemzetgazdasági ág volt a legveszélyesebb, itt történt a legtöbb halálos munkabaleset.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztálya szervezésében, 2017-ben „Fókuszban a mezőgazdaság – első a munkavégzés biztonsága” címmel kétéves országos munkavédelmi kampányt hirdet, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a munkavédelmi szempontból veszélyes mezőgazdaságra és növelje az ágazatban tevékenykedő munkáltatók, munkavállalók, szakemberek (agrár, munkavédelmi, foglalkozás-egészségügyi, HR) és a lakosság ismereteit.

A kampány keretében 2017. június 13-án, 10-15 óráig kampányindító szakmai konferenciát tart az NGM a gödöllői Szent István Egyetemen. A konferenciát Dr. Tőzsér János rektor nyitja meg, ezt követően gyakorlati szakemberek előadásai hangoznak el az ágazatban jelentkező, meglévő és új kihívást jelentő főbb veszélyforrásokról és az ellenük történő védekezés módszereiről. Ismertetésre kerül az ágazat munkavédelmi helyzete, a kampány célja és programja. A szakterület állami vezetőinek előadásai zárják a konferenciát.

A részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Férőhelyek korlátozott számban még rendelkezésre állnak. A részvételt június 12-ig lehet jelezni az mg_kampany_konferencia@ngm.gov.hu e-mail címen.

A konferencia programja itt érhető el.

Muzsikál az Erdő: alkotói pályázatok

A Muzsikál az Erdő Alapítvány hagyományaihoz híven a 2018-as évben is alkotói pályázatokat hirdet. A Képzőművészeti- a Fotópályázat, valamint az Irodalmi pályázat mellett az óriási népszerűségnek örvendő Gyermekrajzpályázatra is jelentkezhetnek az érdeklődők. A 15. jubileumi évadhoz kapcsolódóan egy újdonsággal is készültek - zeneszerzői pályázattal kórusmű megalkotására.

A Budakeszi Vadaspark is készül a Föld Napjára

A Budakeszi Vadaspark április 21-én, szombaton a Föld Napja apropóján egy fergeteges, és hasznos tudásanyagban gazdag ünneplésre hívja a bolygónk sokszínűségét és természeti egyensúlyát megóvni vágyó természetkedvelőket.

Tisztítsuk meg együtt az erdőt!

Ne szemetelj! Ezt a felszólítást és más megfogalmazását sok-sok erdei táblán, tájékoztatóban olvashatjuk. Az óvodától és iskolától kezdve folyamatos a figyelemfelhívás a szemetelés elkerülése érdekében. Ennek ellenére tavaszra még mindig megtelik szeméttel a szalonnasütők, erdőszegélyek, bekötőutak, erdei parkolók környezete.

Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán

Bár a tavasz nem a legszebb arcát mutatta, mégis sokan jelentek meg a Csónakázó-tó feletti kilátó átadásán, amit 10 év után vehetnek újra birtokba a kirándulók. A 48 méter magas építmény 125 millió forintból újult meg, és páratlan panoráma nyílik róla a környékbeli tóra és parkerdőre.

„Barlangoljunk!” - március a barlangok hónapja

A Magyar Nemzeti Parkok márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzeti park igazgatóságok különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat.

Változások 2018

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Változások 2018 címmel rendez évnyitó konferenciát március 2-án a Szent István Egyetem aulájában.

Malacvisítás Túrkevén

Már javában zajlik a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozó előkészítése, amit 2018. február 16-17 között tartanak Túrkevén. Határon túli böllércsapatok az idén is beszállnak a versenybe.

Innováció és terjeszkedés jellemzi az Auchant

Az Auchan Retail Magyarország az elmúlt esztendőben 19 áruházban és 18 töltőállomáson 350,4 milliárd forint éves bruttó forgalmat és 3,8 százalékos forgalmi fejlődést ért el, ugyanakkor 43 milliós blokkszámmal, 3 százalékos vásárlószám-növekedéssel zárta az elmúlt esztendőt.

Jogász és politikus

Jó agrárminiszter az esőt is meghozza, hallatszott a sorokból, rövid időre megnyíltak az ég csatornái, amikor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum városligeti épülete előtt felavatták Darányi Ignác, egykori földművelésügyi miniszter szobrát.

Szupertáborába keres önkénteseket a Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark nyári napközis tábora évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend: sokan már eleve visszatérőként érkeznek a Vackor Táborba, a lelkes általános iskolásoknak és szüleiknek köszönhetően a turnusok szabad helyei szinte pillanatok alatt betelnek.

Faóriások, túrák, hajókirándulás a gemenci szezonnyitón

Háromnapos programsorozattal, nosztalgiavonat- és hajókirándulással, gyalogtúrákkal nyílik meg a hosszú hétvégén az idei ökoturisztikai szezon a Gemencben.