0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Túl sok a halálos munkabaleset az agráriumban – kampányt indít a kormány

Kétéves tájékoztató kampány indul, aztán szigorú ellenőrzés - a kormány megelégelte, hogy túl sok a halálos munkabaleset és a munkavédelmi szabálytalanság a mezőgazdaságban.

A mezőgazdasági munkavégzés biztonságára fókuszáló, kétéves, országos munkavédelmi kampányt indít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) és a Szent István Egyetemmel együttműködve – jelentette be Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. 

Ennek keretében tájékoztató kiadványokkal és konferenciákon hívják fel az ágazat munkaadóinak figyelmét a biztonságos munkavégzésre. Az eseménysorozat kedden a gödöllői Szent István Egyetemen tartott szakmai konferenciával indul – tette hozzá. 

Az államtitkár kiemelte: a kampányt követően emelni akarják a munkavédelmi ellenőrzések hatékonyságát és gyakoriságát is. Szeretnék, ha az idei és a 2018-as statisztikák már javulást mutatnának, ugyanis

tavaly a mezőgazdaságban 18 halálos munkabaleset történt, az idén pedig már 7. A mezőgazdaság az egyik legveszélyesebb ágazat. 

A tárca beszámolója szerint a munkavédelmi hatóság ellenőrzési adatai is kedvezőtlenek, tavaly a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágban az ellenőrzött 725 munkáltató háromnegyedénél találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot.

Az ágazat munkavédelmi helyzetét az is negatívan befolyásolja, hogy az építőipar mellett a mezőgazdaságban a legmagasabb a szakképzetlen munkavállalók száma – írták. Cseresnyés Péter hozzátette: a mezőgazdaságban a legfőbb veszélyforrások a gépek, illetve a kemikáliák (vegyi anyagok) használatából adódnak.  

A tárca tájékoztatása szerint az agrárszektorban az egyik legfőbb veszély a traktorokkal és egyéb önjáró mezőgazdasági gépekkel okozott gázolás, ütközés, illetve a felborulás, emiatt van a legtöbb halálos baleset. 

Az NGM a sajtótájékoztatóra készített háttéranyagában kiemelte: a munkavédelemben szemléletváltásra van szükség, a munkaadóknak a munkafeltételek javítására, a munkavállalóknak pedig a munkafegyelem betartására kell nagyobb hangsúlyt helyezniük. A tájékoztató anyagok készítése mellett jövőre országos célvizsgálatot is indítanak majd az agráriumban – közölte a tárca. 

Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke elmondta: a tavalyi 18 halálos munkabaleset 80 százaléka olyan mezőgazdasági vállalkozásoknál történt, ahol a munkavállalók létszáma nem haladja meg az ötvenet. Hozzáfűzte, hogy a kampány célja az ágazati szereplők tudatának formálása.

Forrás: MTI-Eco