0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Már zajlik az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése

Az idei évben is alkalmazzák az egységes kérelmek előzetes ellenőrzését, amely a beadott kérelmek pontosítását, illetve a szankciók elkerülését hivatott segíteni. A 2016. évi kifizetések is rendben zajlanak, már csak néhány tízmilliárd forint elutalása van hátra. A közel 450 ezer tehén után igényelt támogatások előlegfizetését a jogosultsági ellenőrzések után, október 15-től kezdik meg.

Az államkincstár a már beadott egységes kérelmeket adminisztratív úton ellenőrzi, s az esetlegesen tapasztalt hibákról, hiányosságokról elektronikus úton tájékoztatja az ügyfeleket, meghatalmazottjukat – hívja fel a figyelmet a Magyar Államkincstár.

 Az elektronikus úton, ügyfélkapura megküldött végzés nem számít szabálytalanságról való értesítésnek, tehát a megjelölt határnapig, de legkésőbb június 19-ig lehet kijavítani a kincstár által megjelölt hibákat, hiányosságokat. A fent említett ellenőrzések kiterjednek a gazdálkodók eseti túligényléseinek feltárására, azok feloldására. Ezen túlmenően egyre fontosabbá válik az, hogy a gazdálkodók megfelelő helyre rajzolják területeiket, tehát ne legyenek rajzaik átfedésben 30%-nál vagy 0,25 hektáros értéken túl.  Figyelmeztet a kincstár arra is, ha a tábla az igénylés szempontjából nem támogatható területre fed rá tolerancia felett.

Új elemként jelenik meg az egységes kérelem felületén beadható állatalapú jogcímek előzetes ellenőrzése. Fontos, hogy a gazdálkodók az ENAR adataikat naprakészen tartsák, s ennek megfelelően nyújtsák be kérelmeiket, mivel az előzetes ellenőrzés kizárólag úgy lehetséges, ha annak eredményeképp az ügyfél a kérelemben megjelölt állategyedek vonatkozásában az ENAR adatbázisán utólagos korrekciót nem végez. Az esetleges problémákat fülszám szerint jelzik. Figyelmeztetést kapnak arra vonatkozóan is az ügyfelek, ha az igényelt támogatások tekintetében előírt kötelező mellékletek csatolása nem történt meg, azonban a melléklet tartalmi ellenőrzésére nem kerül sor.

Fontos, hogy a benyújtás során ne a megszokottak alapján járjanak el, hanem gondosan tanulmányozzák a jelzett hibákat, problémákat – tette hozzá a kincstár. 

Rendben zajlanak a kifizetések

A héten is több mint húszmilliárd forintot utaltak át a munkatársaink – mondta el Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke az MTI-nek Tatán múlt hét pénteken, ahol kihelyezett igazgatósági ülést tartottak. 

A 2016. évi egységes kérelmek kifizetése rendben zajlik, a feladattal június 30-ig kell végezni és már csak néhány tízmilliárd forint kifizetése van hátra. Idén több mint 175 ezer egységes támogatási kérelem érkezett be, csaknem ötmillió hektárnyi területet érintve. Az állatállomány vonatkozásában közel 450 ezer tehén után igényeltek támogatást. A jogosultsági ellenőrzések után a Magyar Államkincstár október 15-től kezdi meg az előlegek kifizetését – tájékoztatott a kincstár elnöke.

 

 

Forrás: nak.hu/MTI