0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

223 millió a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésére

A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárca 223 millió forint keretösszegű nyílt pályázatot hirdetett meg a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének és népszerűsítésének támogatására.

A szakpolitikus kiemelte, hogy mintegy 150 millió forint áll rendelkezésre a helyi értékek bemutatására, míg 38 millió forinttal támogatja a tárca a települési, tájegységi értéktára létrehozását.

Mintegy 10 millió forint áll rendelkezésre azon sikeres pályázók számára, akik Hagyomány a divatban – viselet másként címmel a Kárpát-medence hagyományos öltözetkultúráját, valamint népi kézműves értékeinek megőrzését vállalják úgy, hogy az általuk készített ruházat a mindennapokban is jól használható legyen.

A hagyományos népi mesterségek, kihaló félben lévő szakmák továbbörökítésére, illetve alkotótáborok szervezésére 25 millió forintra pályázhatnak az érdeklődők. Pályázni június 23-tól július 23. éjfélig lehet, de amennyiben az egyes pályázati területekre előirányzott összeg eléri annak dupláját, a beadási határidő megrövidül.

Forrás: mmg