0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Amikor a jeges folyó árad

A folyók mellett élők már megszokták, hogy hóolvadás vagy nagy mennyiségű csapadék hatására hirtelen megemelkedik a vízszint. Árvizek leginkább tavasszal és nyár elején fordulnak elő, kivételesen azonban télen is kialakulhatnak, ahogyan ezt év elején is megtapasztalhattuk.

Az árvízvédelmi töltések vagy magas partok között levonuló árhullámok hatása kétféle lehet. Ha az egy-két napos fölmelegedés, esetleg a lehullott sok eső következtében a felső vízgyűjtő területeken kialakult árhullámok az alsóbb folyószakaszokra már ismét a fagypont alatti hőmérsékleten érkeznek, a hullámtérre kiterülő víz felszíne megfagy. Vastagodása az árhullám időtartamától és a hőmérséklettől függ. Az ilyen árhullám leginkább a vad- és az erdőgazdálkodóknak okoz tetemes kárt. A vékony jégpáncél beszakad a menekülő vagy visszatérő állatok alatt, ettől azok felfázhatnak, sőt el is pusztulhatnak. A vastagodó jégréteg megsértheti, eltörheti, vagy súlyánál fogva összezúzhatja a fák és a cserjék törzsét. A jég alól a folyómederbe visszahúzódó víz áramlásával elnyírja, roncsolja a törzseket, illetve a vele együtt mozduló jég a parti épületeket, úszóműveket is súlyosan károsíthatja.

Ha a folyón kialakult jégpáncél felaprózódik, és általában február-márciusban megindul, azt jégzajlásnak nevezzük. Az időjárástól, illetve a hőmérséklettől függően ez is előidézhet katasztrofális eseményeket. A legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetében a hőmérséklet tartósan fagypont alá süllyed az árhullám időszaka alatt s a zajló jég a benne úszó összes anyaggal együtt összeáll és mozdíthatatlanul megfagy. Az ilyen jégdugó környezetében rövid időn belül gyorsan emelkedhet a vízszint. Az árhullám hevességétől, a vízfolyás jellegétől, a kialakult jégdugó méretétől függően a feltorlódó jég, uszadék, víztömeg a gyengébb ellenállás irányába haladva okoz károkat. Ha a töltés vagy a benne lévő műtárgyak nem elég erősek, töltésszakadás következhet be, elöntve a korábban ármentesített területeket. A Duna mentén az elmúlt évszázadban erre is voltak példák (1941, 1956).

Az év eleji szokatlanul zord időjárás jeget varázsolt minden álló- és folyóvízre.
A tartósan alacsony hőmérséklet hatására 20-30, szélsőségesen hideg helyeken akár 50 centiméter vastagra duzzadt a jégtakaró. Február első napjaiban a Kárpát-medencébe érkező délies légáramlat csapadékos időjárást eredményezett a folyók vízgyűjtő területein, ez volt a kiváltó oka a dunai és tiszai jégzajlásnak. A kedvező februári hőmérséklet szerencsére nem okozott a gátakat jelentősen igénybevevő árvizet.

A mederből kilépő zajló jég azonban nyomot hagyott a parti létesítményekben, galériaerdőkben. Magával ragadta a stégeket, csónakokat, úszó műveket, „kivágva”
a parti fákat kortól, fajtól függetlenül, levonulásakor pedig tetemes mennyiségű szerves és szervetlen hulladékot rakott le a part mentén. A természet sebeire remélhetően gyógyírként szolgál majd a tavaszi időjárás.

Forrás: A Mi Erdőnk