0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Budapesten tanácskozik a szőlő- és borjogászok krémje

A szőlészet és a borászat fejlődéséhez erős termelői közösségekre van szükség - hangsúlyozta Gál Péter, a FM helyettes államtitkára a Szőlő- és Borjogászok Nemzetközi Egyesülete Európai Tagozatának budapesti konferenciáján. Többek között az új borászati és szőlészeti szabályozásokról és gyakorlatokról, az uniós borkereskedelem akadályairól hallgathattak meg előadásokat a résztvevők.

Globalizálódó világunkban fontos feladat a termelői közösségek, helyi vállalkozások versenyképességének és életképességének, valamint a kulturális hagyományainak megőrzése. Ennek egyik kiváló eszköze a jog – fogalmazott a tanácskozáson tartott köszöntőbeszédében Gál Péter, szaktárca eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Mint mondta, a szőlő- és bortermelők közösségeinek megszervezésére jó példa a magyar borjog. Arról is szólt, hogy több száz éves fejlődés során alakult ki a termelői közösségek szervezésének intézménye, a hegyközség. A 2012-es, új hegyközségi törvénnyel Magyarország kompatibilissé tette ezt a hagyományos szerveződési formát az uniós szakmaközi szervezetekre vonatkozó szabályokkal, így adva új lendületet a termelők önszerveződésének és új eszközöket a hatékony szabályozási környezet kialakításának.

A harminc országot tömörítő nemzetközi szervezet június 15. és 17. között „A hatályos európai bor- és szőlőművelésre vonatkozó jog esetjogi megközelítése” címmel  tartja Budapesten rendes éves ülését. Az eseményen többek között az új borászati és szőlészeti szabályozásokról és gyakorlatokról, valamint az uniós borkereskedelem akadályairól hallgathattak meg előadásokat a résztvevők. 

Forrás: FM Sajtóiroda