0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megújult a Budatétényi Rózsakert

Kétnapos rendezvénnyel várja az érdeklődőket a megújult, és ma ünnepélyesen átadott Budatétnyi Rózsakert. A rendezvényen emléktáblát avattak, partnerségi megállapodásokat írtak alá az ágazat szereplői, illetve két napos szakmai konferencián taglalják a rózsák és galagonyák botanikai és kertészeti jelentőségét. Szombaton a nagyközönséget várják rózsavásárral, rózsakerti szakvezetéssel.

Alapvetően nem a látogatók részére létesült a rózsakert, hanem génbank, ami a szakmát szolgálja, de azt szeretnék, hogy a fővárossal együttműködésben a nagyközönség érdekeit is szolgálná – tudtuk meg a NAIK főigazgatójától. Bárány Rita, a Hermann Ottó Intézet ügyvezetője és Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója köszöntötte a kétnapos rendezvényre érkezőket. Több ütemben tervezik felújítani a rózsakertet, a mostani 22,4 millió forintos beruházás során megújultak a sétányok, pihenő padokat, ismertető táblákat helyeztek el.

A rózsakertet a múlt század 60-as éveiben Márk Gergely létesítette. Ma mintegy 8000 rózsatő tekinthető meg a kertben, az ezer fajtából több mint 200 a neves magyar rózsanemesítő munkásságához kapcsolódik.
    

Karsay Ferenc, a XXII. kerület polgármestere ígéretet tett, hogy az anyagi támogatás mellett tartalommal töltik majd meg a kertet: programokat szerveznek, rendezvényekkel vonzzák oda a város, illetve az egész ország lakosságát.

Gyuricza Csaba és Karsay Ferenc, illetve Gyuricza Csaba és Bárány Rita a rózsakert jövőjét megalapozó partnerségi megállapodásokat írtak alá a megnyitón.

A 80-as években országos szinten ismert és elismert kert, rendezvények helyszíne az évek során sokat vesztett a fényéből. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter néhány évvel ezelőtt, felismerve a kert értékét, jelentőségét fejlesztési koncepcióterv készítésére kérte föl a NAIK vezetőségét.

Ennek első lépéseként idén tavasszal elkezdték megújítani Közép-Európa legnagyobb rozáriumát. Fazekas Sándor üdvözölte a hármas együttműködés révén megvalósult beruházást, és bizakodását fejezte ki az iránt, hogy az intézetben újraindul a dísznövényekre összpontosító agrárkutatás. A 30 ezer embernek megélhetést nyújtó dísznövény ágazatnak a közeli és a távoli országokban egyaránt kiváló export-lehetőségei vannak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu