0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Távlovas és távhajtó verseny volt Ostoroson

Hazai győztest is köszönthettek Ostoroson a 11. Egri Csillagok-kupa távlovas és távhajtó versenyen, amely egyben az országos bajnokság harmadik fordulóját jelentette.

– A legnagyobb harc a győzelemért a 40 km-es távon folyt a nézők előtt, ahol fergeteges befutó után elsőként Tasnádi Katalin Rémusz nevű lovával ért célba – közölte a szakág elnökként is tevékenykedő Mihók Csaba, a házigazda Mihók Ménes Lovas Sport Klub elnöke. – Az állatorvosi bizottság azonban kizárta a kisbéri félvér lovat, így az eredetileg másodikként beért Feketéné Wachtler Katalin vehette át a győztesnek járó elismerést. Második helyen Kristóf Orsolya (Leila) végzett, harmadik helyen pedig Pék Lili robbant a célba, aki az előző napon a 80 km-en győzött.

A 120 km-es versenyen – amely újra részét képezte a magyar bajnokságnak – először indult Mihók Margaréta, akárcsak lova, a Shagya arab paripa Nyeremény. A 15 éves lovas és hat éves sporttársa eddig csak 80 km-en versenyzett együtt, legutóbb a bábolnai viadalt nyerte meg a juniorok 80 km-es távján. Ezúttal hazai környezetben diadalmaskodott a Mihók Ménes LSK indulója.

Ostoroson 1996-ban rendezték az első távlovas versenyt, amely idén a négy fordulós első osztályú bajnokság harmadik állomásának számított. A jó időben zajlott megméretés első napján a 80 és a 120 km-es távlovasok, továbbá a 100 km-es távhajtók versengtek, míg másnap a 20 és a 40 km-es futamot láthatták a nézők. A jó hangulatú versenyen a rendezők vendégül látta a résztvevőket.

Az ünnepélyes eredményhirdetés során a dobogósok értékes lószobrokat kaptak, míg a „Mindenki győztes, aki eredményesen célba ér” nyereményprogram keretében ötször ötvenezer forintot sorsoltak ki a versenyzők között.

Az 11. Egri Csillagok-kupa győztesei

120 km junior: Mihók Margaréta (Ostoros) Nyeremény nevű lovával

80 km felnőtt: Szösz Letícia (Váralja) Boróka nevű lovával

80 km junior: Pék Lili (Tapolca) Zarib P nevű lovával

100 km távhajtás: Illés Barna (Pécs) Kinte-Kunta és Koheilan nevű lovaival

40 km: Feketéné Wachtler Katalin (Győr) Gazal Zizi nevű lovával

20 km: Koleszár Barbara (Cece) Gigi nevű lovával

 

Forrás: heol.hu