0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

A MAGOSZ is készül a kamarai választásokra

A MAGOSZ elnöksége megtárgyalta a kamarai választásokkal összefüggő teendőket, részletes programot dolgozott ki a szakmai szervezetekkel való együttműködés megerősítésére. Emellett egyhangú szavazattal úgy döntött, hogy továbbra is segíti a MOSZ tagoknak a kamarai munkában való részvételét, de külön két pólusú megállapodást nem kíván kötni.

Az elnökség eredményesnek tartja a szakmai szervezetekkel az elmúlt 4 évben történt korrekt, egymást erősítő együttműködést, és örömmel vette tudomásul, hogy valamennyi szervezet megerősítette együttműködési szándékát és további négy jelentős támogató szervezet csatlakozott az összefogáshoz.

Az elnökség kiemelt napirendi pontként foglalkozott a MOSZ által megfogalmazott kritikákkal, illetve az általuk tett javaslatokkal.

A MAGOSZ visszautasítja a MOSZ-nak az előző kamarai választások tisztaságát megkérdőjelező vádjait. Az Alkotmánybíróság ugyanis nem talált kifogásolni valót a 2012-ben elfogadott agrárkamarai törvényben, és az ügyészségi vizsgálatok sem tártak fel szabálytalanságokat az újjáalakult szervezet működésével kapcsolatban. A jogszabályi megfelelést bizonyítja az is, hogy az illetékes törvényszék hiánypótlásra való felhívás nélkül hagyta jóvá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyilvántartásba való bejegyzését.

A MOSZ tagjai országos ellenőrzőbizottsági tagként, országos küldöttekként, megyei küldöttekként, szakmai osztályok vezetőiként részt vesznek a kamara tevékenységének ellenőrzésében és a döntéshozatalokban. Az elnökség egyhangú szavazattal úgy döntött, hogy továbbra is segíti a MOSZ tagoknak a kamarai munkában való részvételét, de külön két pólusú megállapodást nem kíván kötni, mert az érintené a szövetséges szervezetekkel kialakított eddigi és jövőbeni együttműködést.

A MAGOSZ – mint eddig is – nyitott a korrekt párbeszédre és a szakmai együttműködésre. 

Forrás: MAGOSZ közlemény