0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Három nap az innováció és a precizitás szolgálatában

A fejlesztés folyamatos és örök, de öt évente a KITE megálljt vezényel magának, hogy visszatekintsen, és megvizsgálja, mi minden újdonságot hozott abban a fél évtizedben a hazai gazdálkodóknak. Június 20-22-én három napos szakmai bemutatót tartott a KITE Zrt. Nádudvaron.

Szabó Levente vezérigazgató egy előre nem tervezett ponttal volt kénytelen kezdeni a programot: a június 17-én váratlanul elhunyt Szabó Istvánra egyperces néma tiszteletadással emlékeztek az egybegyűltek. Ezután, a jelenről és a jövő feladatairól szólva hitet tett az örökös fejlesztés mellett, mondván, anélkül nincs fejlődés.

Folyamatos fejlesztés a vállalati gyakorlatban

Ennek a megvalósulási formája az innováció, amikor egy ötletből ténylegesen új termékeket, gyártási módszereket valósítunk meg vagy új piacokat keresünk. A növekedéshez mindig kell egy kreatív ötlet, amiből kiindulhatunk, ami vezérli a gondolkodásunkat és a tetteinket. Akkor járunk el helyesen az innovációnál, ha a megvalósított ötletek a mindennapi gyakorlatunknak a részévé válnak.

A mezőgazdaságban az elmúlt időszakban a KITE Zrt. valós fejlesztéseket hajtott végre. Nem csak új gépeket, művelő eszközöket, újabb hibrideket és fajtákat vont be a termesztésbe, hanem az informatikát a gazdálkodás szerves, megkerülhetetlen részévé tette. Valamennyi új eljárás előrelépés önmagában is, de egymásra gyakorolt szinergikus hatásuk megtöbbszörözi azt az eredményt, amit egy-egy rész önmaga elérhetne.

A KITE az elmúlt négy és fél évtizedben az innováció elkötelezett híveként tevékenykedett. A névnél használjuk a nádudvari jelzőt, mert ott hozták létre, és összeforrott azzal a településsel, ahol a központja kialakult. Az elmúlt néhány esztendő eredményei közé tartozik, hogy elkészült Nádudvaron egy újabb központ: 2016-ban létrehoztak egy oktatóbázist, ahol egyszerre 400 ember tanulhat. Idén speciális szakműhelyt alakítanak ki, amit rövidesen átadnak a gyakorlatnak.

Tavaly négy új tevékenységi körrel bővült a munkájuk, köztük a KITE Alkusz programmal és egy gyümölcsfaiskola kialakításával. A KITE május 1. óta Szerbiában újvidéki székhellyel KITE Zerókéntis tevékenykedik: az országban kizárólagos forgalmazóként értékesítik a John Deere és a JCB gépeit.

A vállalatok innovatív készségének jellemzése érdekében általában az árbevételük és az általuk kutatás-fejlesztésre fordított összeg arányát vizsgálják. A legjobbak ezen a területen 2-5 százalékot költenek újdonságok felkutatására és elterjesztésére.

A KITE Zrt. esetében ez az arány most 5 százalék. Tehát a maga közel 260 milliárd forintos forgalmával nem csupán a legnagyobb integrátor hazánkban ez a vállalat, hanem komoly pénzügyi és gazdasági erőt fordít az innovációra.

Ha ezt nemcsak szűken értelmezzük, hanem figyelembe vesszük a fejlesztésekhez mindenképpen szükséges épületeket, gépeket és újabb anyagokat, akkor a fejlesztésre fordított összeg az 5 százalékot is jóval meghaladja. Idén egy 4 éves programot indítottak, amelynek keretében évente 1 milliárd forintot költhetnek a GINOP terhére a versenyképesség javítására. A fejlesztés, az innováció tehát nem áll le a KITE Zrt.-nél, sőt minden korábbinál nagyobb ütemben kiteljesedik.

Három nap szakmaiság

A három nap bemutatóit három nagyobb részprogram köré csoportosították. Az elsőnek a címe „A jövő technológiája itt készül” volt. Ennek a szántóföldi bemutatónak a keretében a fajtákat, a hibrideket és az alkalmazott technológiákat mutatták be a gyakorlatban. Ezúttal nem gyalogolva, hanem buszról lehetett szemlélődni. A KITE Zrt. technológiai fejlesztéseinek gyakorlati eredményeit lehetett szemügyre venni, amelyek közül némelyik már teljes elánnal terjed a gazdálkodók körében, míg mások még az újdonság erejével hatnak.

A második szakmai program arról szólt, hogy a jövő a precíziós gazdálkodásé: felkészült informatikusok és más szakemberek prezentálták mindazt, ami valós megoldás ezen a területen.

A harmadik helyszínen a „lóerőművészet” vonult fel, „Porondon a jövő” címmel. A KITE által forgalmazott erő- és munkagépek mellett az artisták és a táncosok mutatványai azt sugallták, amit az integrátor a gépeivel: a hihetetlen precizitást, a dob ütemére villódzó fényekben a táncosok „elektronikus vezérlését”, vagy a Rippel testvérek erődemonstrációja a gépek erejére irányította a figyelmet.

Délután fakultatív program keretében mindenki újra megtekinthette a szántóföldi bemutatókat. Külön tematikus programot szerveztek az öntözésnek, a víz precíziós kijuttatásának. Aki akart, tesztvezetésen vehetett részt. A bemutatóknak a Nagisz Zrt. területe, valamint Nagy Sándor, Nagy József és Nagy Csaba birtoka volt a helyszíne. A témák sokszínűsége és bősége arra késztet, hogy egy-egy programpontról külön beszámolót készítsünk.

Technológia és precizitás

Ezúttal a KITE Zrt. technológiai fejlesztésének gyakorlati eredményeit vesszük górcső alá, amelynek során egyes növények termesztésének újszerű megoldásait taglalták. Idegenvezetőnk Hadászi László, a KITE fejlesztési és szaktanácsadási igazgatója volt.

A vállalat kutatás-fejlesztése a növénytermesztésben azon alapul, hogy évente 7000 kis, 2×5 méteres parcellán állítanak be vizsgálatot 15-17 helyen az országban. Ezt követik a mezo üzemi kísérletek, amelyek keretében 0,1-2-3 hektáros táblákon vizsgálják tovább az előzőleg jól szereplő fajtákat és hibrideket. A kisparcellás kísérletekben együttműködnek hazai egyetemekkel és kutatóintézetekkel. A vizsgálatokba öt növénycsoportot vontak be: kalászos gabonafélék, őszi káposztarepce, napraforgó, kukorica és szója. A saját márkás, és a KITE által forgalmazott termékeket itt próbálják ki, mielőtt a köztermesztés számára felajánlanák.

A műholdas navigáció az elmúlt években igazán elterjedt, és szinte minden korábbi lehetőséget felülmúlt. A KITE ezzel a technológiával megvalósítja az alapelvei szerint elvárt átfedés- és kihagyásmentes növénytermesztést.

Az inputanyagok térben és időben differenciált kijuttatása nagy lehetőségeket kínál,

és az újabb John Deere, Ortmann, Rauch és JCB gépekkel, a menetszámcsökkentés révén számottevő megtakarítást nyújt, miközben a feladatok végrehajtása felgyorsul. Az eszközök, a kalászosokat kivéve, a sor és a sorközművelés elve szerint működnek, ami szintén elősegíti a racionális földhasználatot.

 

Egyes növényfajok esetében, például az őszi káposztarepcével végzett kísérletekben a kettős gabonasortávra való vetés, vagy a 76 cm-re vetett ún. kapástermesztés azt hivatott bizonyítani, hogy ritkább állományban a pontosabb vetéssel és a sorköz-kultivátorozással korábban elképzelhetetlen eredmények érhetők el. Nem véletlen, hogy az elmúlt másfél évtizedben az őszi káposztarepce lett a legmagasabb színvonalon termesztett növényünk.

Az őszi búzánál a prémium minőséget és a nagy termőképességet tekintik alapkövetelménynek.

Gyengébb termőhelyen is elvárnak hektáronként 8 tonnát, a jobb termőhelyeken pedig 10-12 tonna a követelmény.

Ehhez az őszi munkálatok precíz és tökéletes végrehajtását követelik meg, köztük az idejében való vetéssel, őszi növényvédelemmel és gyomirtással.

A napraforgó a KITE „szent” növénye. Termesztésének fejlesztésére az elmúlt években nagyon sokat fordítottak, bár jelenleg éppen nincs belőle saját hibridjük. A különböző hasznosítási irányok ennél a növénynél erőteljesen elkülönültek mára, az alacsony olajsavtartalomtól a nagy olajsavtartalmúig. A herbicidtoleráns fajták szinte kizárólagossá váltak, és a technológia pontos végrehajtása nem csak a precíziós gazdálkodás miatt elvárt.

 

 

 

 

Kukoricából bemutatták a KITE hibridsorát, olyan hibrideket, amelyeket kizárólag a KITE forgalmaz. Egyértelmű, hogy a nagy termésnek homogén növényállomány kialakítása az előfeltétele, ami a precíziós technológiával milliméteres pontossággal megvalósítható. A vetőágy kialakítása, a vetés végrehajtási ideje és gyorsasága döntő jelentőségű, amin tovább segít a sorközök precíz sávos gyomirtása.

 

 

A szóját végérvényesen megtanulták termeszteni: kettős gabonasortávra és 76 cm-es sortávra vetik, és így is vizsgálják. Ennek a növénynek a gyomirtása eléggé nehézkes, ezért a kapássortávra vetett szójában nagy hasznát vehetjük a mechanikai gyomirtásnak, az abszolút precíz kultivátorozásnak. A bemutatóterület érdekessége, hogy az elmúlt három évben egyetlen egyszer sem szántották, minden évben csak lazították.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu