0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Okos tehenészetek: mesterséges intelligenciával idejekorán kiszúrható a sántaság

Olyan, az emberi mozgásanalízisen alapuló módszert dolgoztak ki a fejőstehenek sántaságának (amit a paták betegsége okoz) korai felismerésére, ami a tehenek mozgásáról készült képek alapján 99 százalékos pontossággal képes észlelni ezt a betegséget. Ez várhatóan forradalmi változásokat hoz a tejtermelő tehenészeteknek. A módszer alapja a részletes megfigyelés és a hozzá társított mesterséges intelligenciával felügyelt képanalízis.

A tehenészek számára napi rutinfeladataik végzése időigényes folyamat. A takarítás, fejés és etetés, mellett nincs idejük a tehenek kondícióját is figyelemmel kísérni. Ha ez így folytatódik, továbbra is túlságosan elfoglaltak lesznek ahhoz, hogy biztosítsák a tej, illetve tejtermékek minőségét és mennyiségét.

A paták egészsége nagyon fontos része a fejőstehenek megfelelő ápolásának. A sérülések és a pata betegségei könnyen sántasághoz vezetnek, amit ha nem kezelnek, nemcsak a tejtermékek minősége és mennyisége fog csökkenni, de életveszélyes szövődmények is kialakulhatnak. Ebből következően a korai felismerés nagyon fontos. A sántaság jelei megnyilvánulhatnak a tehenek gerincének íveltségében és a mozgásmintázat változásában. A sántaság kimutatására már kidolgoztak olyan módszert, ami a hát íveltségét veszi alapul – ez azonban csak akkor hatékony, ha a betegség már közepes vagy súlyos stádiumban van.

Egy Yagi Yasushi professzor által vezetett tudóscsapat az Osakai Egyetem Tudományos és Ipari Kutató Intézetéből, együttműködve Nakada Ken professzorral a Rakuno Gauken Egyetemről, kidolgoztak egy módszert a fejőstehenek egészségének ellenőrzésére. A tehenészeket helyettesítve kamerákat helyeztek el, és mesterséges intelligencia segítségével valós időben és nagy pontossággal képesek nyomon követni az állatok egészségének változását – ezzel pedig az okos tehenészet létrehozásának alapkövét tették le.

A tudóscsapat által kidolgozott technika a tehenek mozgásáról készült képeket elemezve 99 százalékos, vagy ennél is nagyobb biztonsággal képes felismerni a sántaságot. Egészen pontosan a kutatócsapat víz és porállóvá tette a Microsoft Kinect-et – egy fényképezőgép-alapú érzékelőt – ami képes megmérni egy objektumtól való távolságát, és ezt állították fel egy tehénistállóban a Rakuno Gauken Egyetemen. A szenzor által készített felvételek alapján jellemezték a tehenek mozgásmintázatait, és a gépek tanulási folyamata segítségével (mesterséges intelligencia) ki tudták szűrni a sánta egyedeket.

„Az eredményeink alapkőként szolgálnak azoknak a technikáknak, amelyeknél a tehenek megfigyeléséhez mesterséges intelligencia alapú képanalízist fognak alkalmazni” mondta Yagi professor. „Ez nagyban hozzájárul egy okos tehenészet megvalósításához, amibe bekerül a fejő és etetőrobot is – ez utóbbi kettő már ma is jelen van egyes gazdaságokban, és a tehenek számára kifejlesztetett, hordozható érzékelőket is tanulmányozzák már. A precízen beállított lefejt tej és feletetett takarmány mennyisége, valamint az, hogy a tehenészeknek az automatikus elemzőrendszeren keresztül mutatják meg a jószágok kondícióját, egy új kort vetít elénk a tehenészetben, ahol a gazdálkodónak csak az állatok egészségének megőrzésére kell koncentrálni, és ezáltal magas minőségű tejtermékeket állíthat elő.”

Forrás: sciencedaily.com