0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Elsősorban a csapadékvíz megőrzésével tehetünk az aszályosodás ellen. De hogyan?

Az elmúlt években egyre jobban érzékeljük a klíma­változás hatásait. Elég csak arra gondolni, hogy a tartós téli hótakaró és annak vízmegtartó képessége az utób­bi években jelentősen csökkent. A szélsősé­gek nőnek és lokalizálódnak, mind a hőmérséklet, mind pedig a csapadék vonatkozásában. Az átlagos évi csapadék is sokkal nagyobb intenzitással, egyenetleneb­bül jelentkezik, mint korábban.

Számos kutatás egybehangzóan azt jósolja, hogy a 21. század háborúi az édesvízkészlete­kért fognak indulni. Az ENSZ klí­maváltozással foglalkozó szerveze­te pedig Magyarországot a föld 10 aszálytól leginkább veszélyeztetett területe közé sorolja.

Hazánk vízellátás szempontjából a világ egyik legsérülékenyebb országa. Felszíni vízfolyásaink 95 százaléka határainkon túlról ered. Vizet további forrásból, a csapadékból és a felszín alatti vizekből nyerhetünk.

A csapadékvíz jelentős része beszivárog a talajba, tehát legnagyobb víztározónk a talaj

A vegetációs csapadékösszegek ugyan országrészenként elég változatosak, a 450 mm-től a 900 mm-ig, az intenzitás eltérés miatt térségenként időszakosan még a legtöbb esőt kapó nyugati országrészben is előfordul aszályos állapot. Ha ez a kultúrnövény érzékeny fázisában (kelés, virágzás stb.) fordul elő a fellépő kondíció romlás jelentős kárt, termésveszteséget okoz.

Magyarországon a sokéves átlag alapján a Tisza-völgy kapja a legkevesebb csapadékot, az éves csapadékösszeg nem ér el az 500 mm-t. A legnagyobb mennyiségű csapadék (foltokban meghaladhatja a 800 mm-t) az ország délnyugati részére, valamint a magasabb területekre hullik.

Magyarországon jelenleg mintegy 250-300 ezer hektár alkalmas az öntözésre, ám e terület csupán harmadát öntözik ténylegesen a gazdálkodók, azaz mintegy 80-100.000 hektárt.

A szakember szerint az élelmiszertermelés nemcsak Magyarország számára vált fontossá az utóbbi időben, hanem világszerte is. Az élelmiszertermelésnek az egyik legfontosabb eleme a víz, és az édesvízkészletek a föld egész területén csökkennek.

Ezek után adódik a kérdés, hogy a hétköznapi ember hogyan tud alkalmazkodni az aszályokhoz, és hogyan lassítható a folyamat.

Elsősorban a csapadékvíz megőrzésével tehetünk az aszályosodás ellen. De hogyan?

A művelés alatt álló talajok szerkezetét, ezáltal a „természettől kapott” alapvető vízgazdálkodási tulajdonságait általában nem áll módunkban megváltoztatni. Ezért különösen fontos, hogy a lehető legkedvezőbben használjuk ki a talaj potenciális vízbefogadó, víztartó képességét, ezzel megteremtve a növények számára a csapadékszegény időszakok átvészelésének lehetőségét.

A Water Retainer (VízŐr) egy organikus alapokon nyugvó talajkondicionáló készítmény, amelyet kémiai, mikrobiológiai, illetve állattenyésztési-növénytermesztési szakemberek fejlesztettek. A termék azáltal, hogy megőrzi a nedvességet a talajban, csökkenti az öntözővíz felhasználást és az aszály okozta kiszáradást. A Water Retainer (VízŐr) segít abban, hogy a talajban stabilabb nedvességszintet tartsunk fenn. Elősegíti az adagolt tápanyagok hasznosulását, és a talaj mikrobiológiai életéhez egészségesebb feltételeket biztosít.

A megfelelő és egészséges élelmiszer előállítás érdekében alapvető prioritást kell, hogy élvezzen a megfelelő adaptáció a környezeti változásokhoz. Ennek felismerése volt az egyik legjelentősebb hajtóerő számunkra, amikor belekezdtünk a kutatásokba, és kifejlesztettük a Water Retainer (VízŐr) talajkondicionáló vízmegtartó készítményünket. A termék organikus alapú és azáltal, hogy csökkenti a talaj párolgását (evaporációját), alkalmazásával akár 50%-al csökkenthetjük az öntözési költségeket szántóföldi növények-, zöldségek-, szőlő- és gyümölcs vagy akár még gombatermesztés esetében is.

Öntözetlen művelésben történő alkalmazás esetén jelentősen – akár 1- 2-szer – megnő a növények aszálytűrő képessége, az aszálytűrés ideje, ezáltal jobb minőségű és nagyobb mennyiségű termés várható.

A Water Retainer (VízŐr) a talajhoz és a növények gyökereihez egyaránt képes kötődni. Megőrzi a nedvességet olyan módon, hogy a talaj párolgási vízveszteségét csökkenti (kapilláris hatás miatti veszteség), másrészt a levegő nedvesség tartalmát (pl. hajnali magasabb páratartalmat) is megköti, és a talajban tartja, mindezt a növények gyökérzete által felvehető formában. Ezáltal csökkenthető az öntözővíz mennyisége vagy hosszabb ideig bírja a növény öntözés és/vagy eső nélkül.

A Water Retainer (VízŐr) másodlagos pozitív hatása a talajtermékenység kiegyensúlyozása. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a talaj egyenletes vízháztartása következtében javulhat a műtrágyák hasznosulása, intenzívebbé válik a talajlakó mikroorganizmusok működése. Mindezek csökkentik a költségeket és a termelés időjárás okozta kockázatait.

Válassza a VízŐrt, mert:

• a nedvesség jobban megőrződik a talajban
• 50 %-kal kevesebb vizet kell használni az öntözéshez
• a növények sokkal tovább bírják eső nélkül, növekszik az aszálytűrő képességük
• a tápanyagok jobban hasznosulnak a kedvező talaj nedvességtartalom miatt és növekszik a mikrobiológiai aktivitás
• a megfelelő talajnedvesség miatt a tápanyagok jobban hasznosulnak, így a foszfor jobb feltáródását eredményezi a talajból, mivel a mikrobiológiai talajélet aktívabb lesz

youtube://v/71_o_GtOfNg

 

Minden talajtípuson alkalmazható!

A hatástartam 3 hónap!

Biogazdálkodásban is felhasználható!

 

 AJÁNLOTT TERMÉKÜNK:

WATER RETAINER – VÍZŐR®

Forrás: Alpha-Vet KFT.