0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Történelmi mélyponton a bortermés Franciaországban

A francia mezőgazdasági minisztérium hivatalos adatai szerint a 2017-es évben a tavaszi jég- és fagykár miatt történelmi mélypontra esik vissza a bortermés. A 2016. évi 45,5 millió hektoliterhez képest az idén nagyjából 17 százalékkal kevesebb, 37-38,2 millió hektoliter borra számítanak országszerte.

Ez az öt éves átlaghoz képest 16 százalékos a csökkenés, ami rosszabb, mint az 1991-es kemény fagy okozta kár. Egyes borvidékeken az idén bizonyos megszokott borfajták egyáltalán nem lesznek elérhetők, illetve jóval drágábban adják majd őket. Franciaország egyes bortermő területein már tavaly is komoly terméskiesést okozott az időjárás.

Bordeaux-ban az idén a tavalyihoz képest fele annyi bort termelhetnek. A fagy a Jobb Partot érintette leginkább, a csúcsborászatok ültetvényeik felett helikopterekkel keringtették a levegőt a fagyvédelem érdekében. A borvidéken a megmaradt szőlők jól fejlődnek, az érés egy átlagos évhez képest 2-3 héttel korábban várható.

Champagne-ban 9 százalékos terméskieséssel számolnak az idén a 2012-2016. évi ötéves átlaghoz képest. A szőlők fejlődése 10 nappal előzi meg az átlagos évjáratét.

Burgundiában és a Beaujolais-ban 14 százalékkal több szőlő teremhet, mint tavaly. A fagy által leginkább érintett térségek Chablis és Côte de Nuits egy része. Fleurie és Cru Beaujolais más részein jégesők is tizedelték a termést.

Elzászban 30 százalékosra becsülik a fagykárt 2016-hoz képest. A fajták közül a korán virágzó fűszeres traminit érte a legnagyobb kár. A rizling nem kötött jól, a legjobb állapotban a Pinot Gris van. Most azonban az aszály a legnagyobb gond a térségben.

A Languedoc-Roussillon borvidéken a legnagyobb kárt Aude és Hérault térségében okozta a fagy, a terméskiesés 6 százalékos. A Languedoc-i Grenache térségében, valamint Provence-ban és a Déli Rajna-völgyben jelentős a lisztharmatkártétel.

A Loire borvidéken, helytől függően 10-40 százalékos a fagykár, ám a térség nagy részén 15 nappal korábban szüretelhetnek a termelők, és a tavalyi, szintén fagykáros évhez képest 7 százalékkal több termést takaríthatnak be.

A nyári forróság miatt a szőlő fejlődése Franciaország-szerte 10-20 nappal előrébb tart egy átlagos évhez képest, ami segíthet abban, hogy a bogyók nagy biztonsággal beérjenek.

Forrás: decanter.com