0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az őszi búza már magtárakban van

Az országosan csaknem egymillió hektáron termett őszi búza már a magtárakban van - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Magyarok Kenyere gabonájának Heves megyei begyűjtése és megszentelése alkalmából rendezett záróünnepélyen.

Nagy István közölte, az ország kenyérgabona-, takarmány- és vetőmagellátása biztosított, valamint exportra is jut. Az államtitkár kiemelte: előreláthatólag nagyjából a termés fele lesz külföldön értékesíthető a szokásos felvevőpiacokon, elsősorban a dél-európai országokban és Németországban, de jelentős az érdeklődés Kína részéről is. Az árak most még nyomottak, de mivel az Európai Unió több országában természeti csapások tizedelték a termést, a magyar kenyérgabona külpiaci eladási lehetőségei és felvásárlási árai várhatóan a továbbiakban javulnak- jegyezte meg.

Nagy István kijelentette, az aratás eddigi tapasztalatai alapján az átlagosnál valamivel nagyobb és jobb minőségű gabonatermés várható.

Ahogy a liszt elvegyül a kenyérben, úgy tartoznak egybe a magyar nemzet tagjai is, éljenek a Kárpát-medence bármely szegletében- fogalmazott az államtitkár. Nagy István emlékeztetett arra, hogy a Magyarok Kenyere program határon belüli és határokon túli, magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogat. A szervezők a Kárpát-medence magyarlakta területeiről felajánlott búza egyik részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz.

Az időjárás viszontagságai ellenére a várakozásokat felülmúlta az idei búzatermés – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségi szóvivője az aratás befejezését követően az M1 aktuális csatornán szerdán.

Hozzátette: a gazdálkodók elégedettek, bár a termésátlagokban elég nagy a szórás országszerte, nagy termésátlagot a nyugati országrészben sikerült elérni.

Az idei és a jövő évi termés elegendő az élelmezéshez – jegyezte meg.

A nyári aratási munkák befejelődtek az országban, őszi búzából mintegy 5 millió tonna termett összesen – közölte a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára múlt szerdán Budapesten. Czerván György az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően közölte: az országos termésátlag 5,2 tonna volt hektáronként, így a 958 ezer hektáros területről mintegy 5 millió tonna termést takarítottak be. A betakarított búza mennyisége 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

 

 

Forrás: FM Sajtóiroda