A nemzetség hivatalos magyar neve – a boroszlán – valószínűleg szerb-horvát eredetű, és régebben a nép ajkán a borostyán elnevezéssel keveredett.
Tudományos neve (Daphne) a görög mitológiabeli nimfának állít emléket, aki Apolló elől menekült, és segítségül Gaia, a földanya babérfává változtatta. Az ókori görögöknél a Daphne még babért jelentett, ma azonban a körülbelül 70 fajból álló boroszlán nemzetség latin neve.
Örökzöldek vagy lombhullatók
A boroszlánfajok egytől egyig cserjék, a viráguk rendszerint erősen illatos. Akad köztük talajon kúszó törpe, mint a már említett henye boroszlán, és akár öt méter magasra megnövő bokor is, mint a tél végén virágzó himalájai boroszlán (Daphne bholua). Eurázsia mérsékelt és mediterrán vidékein, elsősorban hegyvidékeken, néhány faj pedig Észak-Afrikában honos.
A Kárpát-medence egyik ritkasága a murányi boroszlán, amely kizárólag a mai Szlovákiához tartozó Murányi-fennsíkon előforduló, május elején bíborban pompázó törpecserje. Ugyancsak különlegesség a Déli-Kárpátokban és a Balkán hegyeiben élő krémfehér virágú brassói boroszlán vagy királyrózsa (Daphne blagayana).
A leveleik rövid nyelűek vagy ülők, a legtöbb fajnál szórt állásúak és ép szélűek, alakjuk változó, enyhén molyhosak vagy simák. Örökzöldek vagy lombhullatók, némelyik fajnál ez a téli időjárástól és hőmérséklettől függ. A virágok általában a hajtások csúcsán, néha az oldalán, fejecskevirágzatban fejlődnek. Érdekességük, hogy sziromleveleik nincsenek, négytagú, alul csővé forrt, színes csészelevelek alkotják őket. Színük lehet fehér, zöldes, sárgásfehér, de leginkább a rózsaszín és bíbor különböző árnyalatai. Ázsiában sárgavirágú fajai is élnek. A szín intenzitása ugyanannál a fajnál a hőmérséklet függvényében változhat, hűvösebb időben általában élénkebb, egyes esetekben a bíborszín elnyíláskor lilára vált.
A boroszlánok bogyótermése igen mérgező, akárcsak a növény többi része, de az íze nem jó, a nyálkahártyán égető érzést okoz, ezért nem kívánatos, csak a madarak fogyasztják.
A nemzetség a virágok, valamint a jellegzetes illat alapján könnyen fölismerhető, ám a törpe alhavasi fajok egymástól kissé nehezebben különíthetők el. Ez azonban nem nehezíti különösebben a kertész dolgát, mivel élőhelyükhöz hasonlóan kerti igényeik is megegyezők.
A boroszlánok – mind a törpe, mind a nagyobb méretű fajok – már a 19. század első felében megjelentek Európa és Nagy-Britannia kertjeiben. Az angolok igen nagyra értékelik a nagyméretű cserjévé növő himalájai boroszlánt (D. bholua), amely enyhe teleken virágzik, és illatával betölti a téli kertet.
Sziklakertbe, edénybe
Nálunk sajnos még ritkán kaphatók, de érdemes őket keresni, mert áprilisban és májusban csodálatos virágaik minden kertbarátot elvarázsolnak. A törpe fajok kiváló sziklakerti növények, és edényben is jól nevelhetők. A gyökereik levegőigényesek, ezért nagyon jó vízáteresztő, apró murvával vagy perlittel lazított, de tápanyagban gazdag talajról gondoskodjunk nekik, száraz idő esetén pedig rendszeres öntözésről. Többségükben mészkedvelők.
Igyekezzünk úgy ültetni őket, hogy a gyökérzetük hűvösben legyen, bár maga a növény napfénykedvelő, napon bőségesebben virágzik, mint félárnyékban. Ezt úgy oldhatjuk meg, ha napos helyre, de nagyobb kövek közé ültetjük, a talaját kőzúzalékkal takarjuk. Ha cserépben tartjuk, akkor inkább mázatlan agyagcserepet válasszunk, amely porózus szerkezete miatt kevésbé melegszik föl, és óvjuk a túlzott hőtől. A legismertebb termesztett törpe fajok a D. cneorum, a D. arbuscula, a D. collina (bíborszínű virágokkal) és a D. alpina (fehér virágú, jó szárazságtűrő). Számos nemesített fajtájuk létezik, a nemesítők a dús virágzásra és a zömök termet elérésére törekednek.
Rendszerint április–májusban virágoznak, de a kerti fajtáknál gyakori a nyári másodvirágzás, illetve egész nyáron fejlődnek még virágok a bokron. Így viselkednek például a selymes boroszlán (Daphne collina) kertészeti fajtái.
Ha korai virágzásút szeretnénk, akkor az egész Európában honos farkasboroszlán (Daphne mezereum) kertészeti fajtáit keressük, ami erdőszéli, tehát inkább félárnyékot és humuszos, üde talajt kedvelő, egy méter magasra növő lombhullató cserje, illatos, rózsaszín virágzatai február–márciusban fejlődnek a csupasz ágak csúcsán és oldalán. Később, a nyár folyamán élénkpiros bogyókkal díszít. A fehér virágú változat sárga termést nevel.
Levegős talajba
Metszeni alig kell őket, nem is igazán szeretik, ahogy az átültetést sem, ha azzal erősen megbolygatjuk a gyökereiket. Próbáljunk olyan helyet választani nekik, ahol hosszú ideig élhetnek. Cserépben nevelt növényt vásároljunk, amelyet bármikor, bolygatás nélkül ki- vagy átültethetünk. Ha mégis muszáj költöztetnünk a bokrot, akkor inkább nyár végén, ősz elején vagy késő tavasszal tegyük, amikor hűvösek az éjszakák, de a talaj elég meleg ahhoz, hogy a növény gyorsan begyökeresedjen új helyén. Átültetés után egy-két hétig árnyékoljuk, és rendszeresen öntözzük.
A boroszlánoknak alig van kártevőjük. Megtámadhatja őket a takácsatka, különösen a farkasboroszlán és a brassói boroszlán eshet áldozatul, de csak száraz, meleg helyen. A levéltetvek számára elsősorban a fiatal, puha levelek vonzóak, a törpe alhavasi, bőrszerű levelű fajokat nem kedvelik.
Levegőtlen, nedves, hűvös helyen gombás fertőzések károsíthatják, sőt, el is pusztíthatják a boroszlánokat. Ezért fontos a levegős talaj és a napos vagy legföljebb félárnyékos hely. Amennyire lehet, tartsuk tisztán a növény környezetét, ne engedjük gyomosodni, az elhalt, lehullott virágokat és leveleket takarítsuk el, mert gombás fertőzések melegágyai. A levélfoltosodások, illetve a növény hirtelen hervadása, elhalása gombás fertőzésre utal.
Ne feledkezzünk el még egy nagyon fontos dologról: olyan helyre ültessük, ahol langyos április végi, májusi estéken üldögélve érezhetjük bódító illatát!
