0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szántóverseny és veterán gépek bemutatója Jászkiséren

Augusztus 12-én, szombaton hagyományőrző szántóversenyt és veterán gépbemutatót rendeznek Jászkiséren. Régi hagyománya van ennek a versengésnek Magyarországon. Az első igazi versenyszántást 1866-ban Enyingen szervezték, míg az első világversenyre 1953-ban Kanadában került sor, amelynek magyar résztvevői is voltak.

A szántóversenyek szervezése nem öncélú tevékenység: gazdaságos és természetbarát mezőgazdasági termelés minőségi szántás nélkül nem létezhet. Jászkiséren 1993-ban rendezték az első szántóversenyt, itt volt Magyarországon az első váltvaforgató szántóverseny is.

Az idén ismét izgalmas, változatos programokkal várják a szervezők a látogatókat. A rendezvény reggel 7-től az erőgépek gyülekezőjével indul, majd 8 órától a város főutcáján keresztül ünnepélyes felvonulással hajt ki a közel harminc gép, a hozzájuk kapcsolt ekékkel a  „versenyhelyszínre” . A járművek nagyság és kor szerint követik majd egymást, elől a legöregebb, legkisebb vezeti a sort, és a legmodernebbek zárják majd a menetet.

A versenyt az eke konstrukciója és nagysága szerint öt kategóriában hirdették meg. Külön-külön indulnak a 2-3, illetve a 4 vagy több testű ágyszántó és váltvaforgató ekékkel dolgozók, ötödik kategóriába pedig a veterán gépekkel szántókat sorolták. A nyitóbarázda kiszántására egy-egy gépegység 20 percet kap, a munkájukat pedig a Magyar Szántóverseny Szövetség két bírája  minősíti. Ők fogják a végső sorrendet is felállítani. A versenyszántás végső összegzése a következő szempontok szerint dől el: a nyitóbarázda minősége, az összevetés tökéletessége, a növényi maradványok alátakarása, a szántás minősége, a záróbarázda tökéletessége, az összbenyomás, egyenesség (4 részben értékelve), az ekeleeresztés és kiemelés pontossága. A verseny előtt sorsolással eldöntött területek szántására összesen három órát kapnak a résztvevők.

A szántóversenyt a városhoz legközelebb eső szántóterületen rendezik, ami főúton jól megközelíthető. A tízhektáros területen sok egyéb látványosság, rendezvény várja még a látogatókat. Lesznek talajművelési, termék- és erőgépbemutatók, és legalább hatvan veterán gépet állítanak majd ki. A közönségből, aki szeretne, kipróbálhatja, milyen is egy traktort vezetni. A gyerekeket állatsimogató és ugrálóvár várja, és természetesen lesz zene, tánc, evés-ivás, vagyis minden, ami széppé, szórakoztatóvá és tartalmassá tehet egy napot. Érdekessége a rendezvénynek, hogy a szervezést két fivér végzi: Farkas László, akinek egy jelenős mezőgépgyűjteménye van, és az öccse Gábor, aki magyar szántóbajnok.

 

 

 

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu