0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nádast gyérítenek a bivalyok Bakson

Húsz bivaly érkezett Baksra, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) és a település együttműködésének eredményeként segítsenek a faluba is benyúló, egyre terjeszkedő nádas visszaszorításában.

A Máriatelepen található holtág ugyanis szinte teljesen benádasodott az utóbbi években. Ez több problémát is felvetett, legfontosabb, hogy tűzvédelmi szempontból aggályos, továbbá kiváló rejtekhelyet jelentett a rókáknak.

A problémák megoldására a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a tél végén lezúzatta a nádas nagy részét, kivéve ott, ahová a mélyebb víz miatt a gép nem tudott bejutni. Ez azonban még nem jelentett végleges megoldást. A szakemberek szerint a legcélszerűbb az lenne, ha bivalyok végeznék el a többi munkát.

– A húsz bivalytinó nemcsak a nádas gyérítését és folyamatos karbantartását végzi majd el, de gyakorlatilag vizesélőhely-helyreállítást is végeznek a húszhektáros területen. A holtág partját rövid füvű legelővé, a nádas egy részét nyílt vizes területté teszik. Utóbbi miatt várható az egykori madárvilág részbeni visszatelepülése is – magyarázta Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park területkezelési igazgatóhelyettese. A bivalyok a nemzeti park Kígyós-háti állattartó telepéről érkeztek. A legeltetett területet villanypásztorral körbekerítették, így csak messziről lehet megszemlélni a kissé marcona kinézetű, húszfős bivalycsordát. A Kiskunsági Nemzeti Park több helyen is folytat élőhelykezelést bivallyal. A pusztaszeri Vesszős-székre 2004-ben kerültek ilyen állatok. Ott egy teljesen benádasodott, szikes tavat sikerült helyreállítaniuk, és nyílt vizű, madarakban gazdag élőhellyé alakítaniuk. Ez szolgált mintaként több élőhely-rekonstrukciós projektnél.

Forrás: Magyar Idők