A lap szerint a Makó-vidéki Galamb, Baromfi és Házinyúl Tenyésztők Egyesületének „Standard megállapító bizottsága” 1930. március 5-én ülést tartott, amikor is a makói magasszálló keringő fajtajellegét terjesztette elő jóváhagyásra.
A bizottság előadásában szó esett „hátas” galambokról és egyszínűekről: vörös, fehér, kék, fekete és sárga színekben. A bizottság kiemelte a fajta kellemes hangját, és leírták, hogy „A makói törzstenyésztők különös nagy gonddal vezetik a továbbtenyésztésben a fajta hangjának (búgásának) megrögzítését, hogy a kellemes szép hangok megmaradjanak, mert ez jellemzi legjobban a fajt.” A fajta bírálati szempontjaiban leírták, hogy a fajta „tökéletes hangja mint egyik fő kellék, külön bírálódik”.
A „standard megállapító bizottság” tagjai bizonyára megérdemlik, hogy neveiket is leírjuk: Nagy József elnök, Fejes Pál jegyző, Kiss József alelnök, Kadlecz Béla, Böjti András, Borka Ferenc és Tamás János bizottsági tagok. A Kisállattenyésztők Lapjában a „makói magaskeringők” ismertetésére Sarkadi János tollából 1934-ben került sor.
A Makói Magasszálló Keringő Fajtaklubot 2003-ban élesztette újjá egy maréknyi lelkes makói galambász, akik kis létszámuk ellenére annál nagyobb szeretettel tenyésztik e fajtát. Céljuk ezeknek a madaraknak minél tökéletesebb nemesítése és a fajta fennmaradásának biztosítása. A fajta tökéletes hangjáról mint egyik fő kellékéről a mai standard sajnos már nem rendelkezik.
A Kistermelők Lapja következő számában részletesen olvashatunk a témáról Dr. Zsolnay Miklós tollából.
