0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Több mint félszázan versengtek az erdészeti sportnapokon

Augusztus második hétvégéjén körülbelül 550-en mérték össze ügyességüket, felkészültségüket Miskolcon, a XXI. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapokon. A rendezvényen 19 állami erdészeti részvénytársaság képviseltette magát, de a határon túlról, Horvátországból, Romániából és Szlovákiából is érkeztek erdész-sportolók. A házigazda ÉSZAKERDŐ Zrt. csapatáé lett a kupa.

A megnyitón Dudás Péter, az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a miskolci önkormányzatot képviselve dr. Menyhárt Szabolcs, alpolgármesteri kabinetvezető és Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket.

A versenyzők 17 sportágban és versenyszámban nevezhettek. Futás, tájfutás, lövészet, íjászat, tenisz, futball és streetball is szerepelt a programban, de különféle kártyajátékokban, ügyességi versenyeken, sőt még terepjáró húzásban is bizonyíthattak a résztvevők.

Az összesített eredmények alapján a legtöbb pontot szerző, győztes csapatnak járó kupát és vándordíjat az ÉSZAKERDŐ Zrt. érdemelte ki, megelőzve a Mecsekerdő Zrt. és az EGERERDŐ Zrt. gárdáját.

A részletes eredmények és a rendezvényen készült fényképek hamarosan elérhetők lesznek az ÉSZAKERDŐ Zrt. és a Sportnapok honlapján.

 

Forrás: