0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Jó terápiás állatnak is – Turistacsalogatók lehetnek a lámák

Dél-Amerikából, egészen pontosan Chiléből származó lámákat tartanak a hetési településen. A nálunk szokatlan állatokkal a szomszédos Ausztriában, illetve Németországban és Svájcban is több helyen találkozhatunk.

Szíjártóházára is egy osztrák úriember révén kerültek az állatok. Gerd Windhofer több éve él már Hetésben, egy évvel ezelőtt pedig 9 lámát is letelepített a faluban. Nemrég az egyik vihar megtépázta a lakóhelyükként szolgáló pajtát, így jelenleg Gáborjánházán gondozójuknál tanyáznak.

– Az Andokban teherhordásra használták és használják még ma is néhol a lámákat, ide Zalába viszont azzal a céllal hozta a tulajdonos ezeket az állatokat, hogy bekapcsolja a helyi falusi turizmusba – mondta Csik Imre, az állatok gondozója, egyben a tulajdonos üzlettársa.

– Az ötlet eleinte furcsának tűnhet, viszont Ausztriában már elterjedtek az úgynevezett hegyi lámatúrák, ami abból áll, hogy az állatokat nemcsak meg lehet tekinteni a lámafarmon, hanem el lehet vinni túrázni, majdhogynem sétáltatni. A kisebb gyermekek akár a lámaháton lovaglást is kipróbálhatják majd itt a környéken, ahol igaz hegyek nincsenek, de a határ menti térség jól bejárható.

A növényevő lámák egyébként gyapjas, de vékony állatok, a gyapjú vastagsága alapján különböztetik meg a fajtákat. A nyári melegben a juhokhoz hasonlóan nyírják őket. Az így nyert gyapjú feldolgozható, sapka, sál, szőttes készülhet belőle. A hideget jobban bírják, mint a meleget, így főként árnyékos terepen lehet sétálni velük. A hetési lámák 3-6 évesek, emberbarát állatok, ottjártunkkor sem köpködtek, nem is haraptak, többnyire érdeklődve figyelik az embereket. A láma háborítatlan körülmények között akár 20 évig is élhet, pluszteherként testtömegük 25-30 százalékát tudják elvinni 8-13 kilométer távolságra. Nyugodt, barátságos természete miatt terápiás állatként is használják.

Forrás: zaol.hu