0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Újraalkották a Budapesti Téliszalámit

Eredetvédett recept alapján készített, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű terméket állítottak elő a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársai a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszeripari Főosztályának szakmai támogatásával.

A kar által készített eredetvédett Budapesti Téliszalámi füstölt sertéshúsból, szalonnából, természetes alapanyagokból, fűszerekből, nemespenészes érleléssel, hidegfüstöléssel készül.
– A 2009 óta nem gyártott specialitást a budapesti szakembergárda kimagasló mesterségbeli tudással, rátermettséggel alkotta meg – a szakma mestereitől származó eredetvédelmi termékleírás és szaktudás alapján.

A szalámi egyedi jellegét többek között a különleges aromájú és illatú penészbevonat adja, melynek kialakulásához a Dunához közeli nyirkos levegő is hozzájárul. A szalámi előállítása ugyanis Budapesten, a Dunától számított 1 km-en belüli területen történik. A speciális klimatikus viszonyok, a Duna által meghatározott klímájú, érlelőkben végzett hagyományos füstölési és hosszú idejű érlelési eljárás során alakul ki a nemespenész a szalámirudak felületén.

A tradicionális füstölés és érlelés az 1800-as évek végén kialakított technológia alapján történik jelenleg is, manufakturálisan – mondta az augusztus 31-i bemutatón Friedrich László, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának dékánhelyettese.

– A minisztérium elkötelezett a kiváló minőségű és a hagyományokkal rendelkező élelmiszerek iránt. Fontosnak tartjuk, hogy a fogyasztók megismerjék eredetvédett és hagyományos termékeinket, és nagyobb mennyiségben fogyasszák azokat. Ezt a célt a kiváló élelmiszereink ismertebbé tételével, fogyasztói edukációval kívánjuk elérni. Büszkék vagyunk a Budapesti Téliszalámira, egy több mint 100 éves specialitásunkra, és örömünkre szolgál, hogy a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársai ismét elkészítették ezt az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termékünket – hangsúlyozta Laszlovszky Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszeripari Főosztályának vezetője.

Az egyetem kezdeményezését a SPAR Magyarország Kft. is támogatta. – Az élelmiszertudományi karral való együttműködésünk hosszú évekre tekint vissza, melyben nagyon lényeges hogy saját húsüzemet működtetünk, illetve saját kézben van a minőségbiztosításunk is. Szeretnénk, hogy egyre több hagyományos és magas színvonalú technológiával előállított termék legyen a polcainkon, s „modern kézművesekké” váljunk – mondta Horváth Ferenc, a cég húsüzem-igazgatója.

A Budapesti Téliszalámi készítését segíti többek között a kedvező nyersanyagellátás, a műszaki fejlettség és gyártástechnológia magas színvonala, valamint a nagysúlyú sertésekből származó alapanyag jellegzetessége, miszerint a kiinduló hús- és szalonnaanyag, ún. szalámisertésből származhat. A szalámi előállítása során a felhasznált adalékanyagok köre szűk, ezek csak természetes anyagok lehetnek, a savanyító eljárás és anyag (mind kémiai, mind biológiai) alkalmazása pedig tilos. A szalámi ízvilágát a különleges fűszerezés is adja.

A termék kiváló minősége és harmonikus ízhatása által kiemelkedik a többi szalámiféle közül, megteremtve ezzel a folyamatos belföldi és nemzetközi elismerést. Számos díjjal és kitüntetéssel büszkélkedhet, többek között az 1896. évi Millenniumi Kiállításon kapott Budapest-díszoklevéllel, az 1900-as Párizsi Világkiállításon elnyert aranyéremmel, az 1958. évi Brüsszeli Világkiállítás nagydíjával, az 1996-os OMÉK-, Gödöllő-nagydíjakkal és I. díjjal, a Foodapest ’98 újdonságdíjával, valamint a 2000. évi magyar hagyományteremtő Húsfesztivál elismerő oklevelével.

Az újraalkotott Budapesti Téliszalámi rúdáruként egészben vagy szeletelve kerül majd forgalomba.

Forrás: nak.hu