0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Lökésszerű beruházási hullám indulhat az ősszel az agráriumban

Megkérdőjelezhetetlen eredményeket ért el az elmúlt években a magyar mezőgazdaság. Javult az agrárcégek versenyképessége, nőtt a termelési kedv, és a támogatásoknak köszönhetően a hatékonyság is évről évre javul. Az előttünk álló időszakban azonban még így is akad bőven kihívás: a termésingadozások csökkentése, a szakemberhiány és a technológiai fejlődés terén egyaránt van még tennivaló.

Számos kedvező folyamat kezdődött az elmúlt években a hazai mezőgazdaságban. Bár jócskán vannak még tartalékaink, az adottságainkat évről évre egyre magasabb szinten használjuk ki – mutatott rá lapunk kérdésére Fórián Zoltán, a Takarék Agrárközpont vezető agrárszakértője. Miután ismertek lesznek a Vidékfejlesztési program pályázatainak eredményei, a következő hónapokban újabb, lökésszerű beruházási hullám indul el az ágazatban.

Mindez érzékelhetően csökkenteni fogja a hatékonyságbeli lemaradásokat. A szakértő szerint a gazdák szemlélete is pozitív irányba változott.

– Negyedévente ismétlődő felmérésünkben egyre többen jelzik, hogy beruházásaikat a piaci igényekhez igazítják, és nem ahhoz, hogy mikor mire lehet támogatást szerezni – emelte ki.

Nő a termelők versenyképessége

A beruházások tavaly és az év eddig eltelt időszakában is növekedtek, a fejlesztéseknek köszönhetően javul a gazdálkodók versenyképessége. A szakember szerint a versenytársakkal szembeni pozíció egyik legjobb mutatója a külkereskedelmi egyenleg. A mutató évek óta javul, a pozitív trend pedig idén is folytatódott. 2017 első öt hónapjában a kivitel 3654 millió eurót, a behozatal 2214 millió eurót tett ki, ezzel az agrár-külkereskedelmi forgalom 1440 millió euró aktívumot eredményezett.

Az egyenleg 30,6 százalékkal, 338 millió euróval nőtt idén az első öt hónapban a tavalyihoz képest.

– Ez még inkább örvendetes annak fényében, hogy a magasan feldolgozott élelmiszerek aránya tartósan emelkedik a kivitel szerkezeté­ben – jegyezte meg Fórián Zoltán.

Az ágazat kibocsátása is emelkedik, 2010 óta több mint 50 százalékkal javult a mezőgazdaság teljesítménye. Az elmúlt évben például az agrárium kibocsátása 8,5 százalékkal nőtt, és elérte a 2619 milliárd forintot.

Jól alakul a termékek piaca

Az ágazat teljesítményét elsősorban a gabonafélék, az ipari növények, valamint az élő állatok kibocsátása húzza. – Az, hogy az elmúlt évben három szántóföldi növénynél is rekordtermést értünk el, jelzi, hogy a technológiai fejlődés terén látványos az előrelépés – jegyezte meg a szakértő. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel ezen meghatározó növényektől függ leginkább a mezőgazdaság teljesítménye, így az ágazat sebezhetősége is jelentős.

A kitettséget tovább növeli, hogy az európai uniós energiaszabályozás már a közeljövőben korlátozni fogja tömegtermékeink ipari felhasználását, ami az árak további csökkenéséhez vezethet.

Nem csoda tehát, hogy egyre nagyobb szerepet kap a termelésben a hatékonyság növelése. A fejlődés irányát Fórián Zoltán szerint elsősorban a szántóföldi integrációk erősödése, a szakmai tudás és a fejlett technológiák koncentrálódása, illetve a változatosabb növénytermesztés jelenti.

A növénytermesztés mellett az állattartás is fejlődő pályára állt. Az árak jó ideje emelkednek, ami a beruházásokra és a termelési kedvre is pozitív hatással van. A szarvasmarhák létszáma 2010 óta folyamatosan emelkedik. A sertésárak is igen kedvezők, és bár a kereslet is megvan a magyar hízók iránt, az állományban egyelőre nem látni pozitív jelet. A madárinfluenza következményeit nyögő baromfiszektor egy-két hónap múlva nyeri vissza korábbi termelési szintjét, piaci kilátásai továbbra is kedvezők.

Ezek kihasználásához minimálisra kell csökkenteni a járvány kitörésének kockázatát. Ehhez felkészültség és fegyelem kell az ágazatban. – Az, hogy idén 1,8 millió tonna zöldséget lehet Magyarországon betakarítani, ami 100 ezer tonnával meghaladja a tavalyit, jelzi, hogy haladunk a kertészeti straté­giában megfogalmazott célok elérése felé – emelte ki. A gyümölcsszektorban nemcsak az ültetvények, hanem az együttműködések és az értékesítési lánc is megújul.

Kihívások

Bár számos jel utal a mezőgazdaság erősödésére, az ágazat előtt álló kihívásokból sincs hiány. A gazdálkodók helyzete ma erősen függ a támogatásoktól. Az utóbbi években nem lehetett panasz a juttatások mértékére, a következő pénzügyi-kifizetési ciklussal kapcsolatos találgatások azonban azt sugallják, hogy most kell kihasználni a kedvező kamat- és támogatási környezetet és magasabb fejlesztési fokozatba kapcsolni. Az évtized végén kiderülhet, ki marad életképes, és ki fog eltűnni a piacról. Az öntözésben is minél előbb áttörést kell elérni, jelentősen növelni kell az öntözött területek arányát.

A következő időszakban kritikus tényezővé válik a szakemberhiány, egyre nagyobb szükség lesz a térinformatikai és precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó informatikai tudással rendelkező szakemberekre.

Fórián Zoltán szerint ennek kiszolgálására új szolgáltatási szektor épülhet ki, ami a gépforgalmazók, integrátorok palettáját egészítheti ki.

– A gépi technológiák elképesztő ütemű fejlődése tíz év múlva is jellemzője lesz a mezőgazdaságnak. Tízéves távlatban a (tér)informatika, a robotizálás alkalmazása általánossá válik. Mindez felkészült gazdálkodókat, munkaerőt igényel – mondta.

A termelőnek egyszerre kell a szakmájában világszínvonalat nyújtania, kereskedőnek, piaci szakértőnek lennie, de értenie kell az adminisztrációhoz, az adózáshoz, a munkaerő-gazdálkodáshoz, s nem árt, ha tisztában van a támogatási rendszer részleteivel, ezenkívül otthon kell lennie a pénzügyekben, és persze előny, ha a termelői közösségekben is aktív tag.

Forrás: Magyar Idők