Magyarországon a bivalyt a 16. század óta tenyésztik, azon belül is a mai Somogy és Zala megye nehezen járható, nedves, sáros területein használták a munkaerejét. A hazai állomány a 20. század második felétől kezdve csökkent le erősen, a történelmi Magyarországon például 1911- ben 155 ezer bivaly élt. Kizárólag mások jó példája miatt fogtak bele a tenyésztésbe Horváthné Sabjanics Marináék, akik szürke marháik mellé vásárolták meg az első bivalyt évekkel ezelőtt. Addig csak a Páka környéki gazdálkodók tapasztalataira hagyatkoztak, s egy idő után látták, hogy nem kell idegenkedni ettől a haszonállattól.
A családi vállalkozás húsz évre tekint vissza, Marina édesapja volt az alapító, lánya az iskola elvégzése után csatlakozott hozzá. A szakmai irányító mind a mai napig édesapja, a lánya pedig az adminisztrációs munkában segít. Az állattenyésztéshez erős háttérként társul a növénytermesztés, azon belül is a búza, a kukorica és a különböző olajos magvak. A szántó és gyepterület folyamatos gyarapodásával indokolttá vált, hogy a többi családtag is kivegye a részét a mindennapi munkában, így a férj és az alkalmazottak mellett a gyerekek is ugyanolyan közel kerültek a földhöz, mint kis korában Marina.
– Ez a gazdaság többet jelent, mint a növénytermesztés és az állattenyésztés. Mi szó szerint fontosnak tartjuk a vidéki életet, mert itt ugyanúgy minden megteremthető, mint a nagyobb városban – mondja Horváthné Sabjanics Marina. Ezt a szemléletet ebben a térségben egyre többen hangoztatják és gondolják komolyan, s erre jó példa, hogy a fiatal gazdálkodó családok száma növekszik. Az édesapa jól megalapozta ezt a gazdaságot, hiszen saját gépparkkal és tárolóval is rendelkeznek, tehát semmilyen szolgáltatásért sem muszáj a szomszédba menni, ezért csak a pályázati lehetőségeket kell figyelni. Ebbe a gondolatba illeszkedik a bivaly tartása. Tavaly csatlakoztak a gödöllői egyesülethez, ahol alaposan tanulmányozhatták ennek a haszonállatnak a tenyésztését és mindent megtanultak, ami az induláshoz fontos. A zalai tapasztalatok csak mélyítették az elhatározást, amikor a család végre kimondta, hogy ez lesz a jövő. A bivaly a szürke marhához hasonlóan szabad tartásban él a pákai legelőn, ahol ugyanolyan gondoskodást igényel, mint a többi nagytestű állat.
A csúcsgasztronómia komoly érdeklődést mutat a feldolgozott bivalytejre és a húsra, ami a jövőre nézve biztos piacot jelenthet a zalai gazdáknak. Mellette szól az is, hogy a bivaly teje is kellemes ízű, hamarabb alszik meg, mint a tehéntej és egyes kutatások szerint vitamintartalma is magasabb. Erdélyben napjainkban is sok helyen fogyasztják. Nagy zsírtartalma – 6–8 százalék – miatt a bivalytej kiváló alapanyaga a híres mozarella sajtnak. Míg tehéntejből 10 liter kell egy kiló sajt elkészítéséhez, addig bivalytejből elég 6 liter. Húsa is nagyon ízletes, de kicsit rostosabb, vörösebb színű, és mind foszforsavakban mind vasban gazdagabb a közfogyasztásban lévő marhahúsnál. A Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete már az ezredforduló óta igyekszik összefogni az őshonos fajtává előléptetett magyar bivalyt és kimondottan azoknak a csatlakozását várja soraikba, akik a minőségi és a különleges termékek iránt elkötelezettek. A Horváth család bivaly állománya nem véletlenül folyamatosan gyarapszik és ugyanez mondható el a felvevő piacra is. A hazai bivalyállomány nagy része egyébként állami tulajdonban, a nemzeti parkok kezelésében van, de a népszerűsítéstől azt várják, hogy a vállalkozó kedvű gazdálkodók is bekapcsolódnak a tenyésztésbe, s nem csak Zala és Somogy megyében.
