0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Elrajtolt a 12. Coop Rally

Idén 9 állomást látogat végig a Coop Rally közel 300 résztvevője, és 735 kilométert tesznek meg a magyar élelmiszer-feldolgozást népszerűsítő rendezvényen. A Coop Rallyt már a 12. alkalommal rendezik meg, a cél a magyar élelmiszeripar bemutatása.

Csaknem 300 versenyző kilenc állomást látogat meg az idei rendezvényen, ezzel mintegy 735 kilométert tesznek meg a résztvevők – mondta el az eseményen Pekó László. A CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke hozzátette: a több mint egy évtizede tartó összefogás és a COOP, valamint partnerei, beszállítói közös munkájának eredménye az is, hogy 2017-ben a Coop Rally, mint a hazai élelmiszer-előállítás legnagyobb közös ünnepe, kiérdemelhette a Magyar Termék Nagydíjat.

A Coop üzletlánc mára hagyományosnak számító éves szakmai programja a minőségi magyar termékekre kívánja felhívni a figyelmet azzal, hogy a verseny résztvevői 2 nap alatt több, a Cooppal kapcsolatban álló gyártót, feldolgozót látogatnak meg az országban. A rendezvény a hazai élelmiszertermékek középpontba állításán túl, a kereskedelem, a feldolgozás, valamint a termelők együttműködését is hangsúlyozza.

Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta: a Coop Gazdasági Csoport egy rendkívül erős versenyben tartja piaci pozícióját. Stabil részesedésének egyik komoly összetevője az, hogy mindig is nagy figyelmet fordított a magyar termékekre.

Feldman Zsolt utalt rá, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Coop között évekre visszatekintő kapcsolatnak immáron hagyománya van. A Coop – a kormány és az agrártárca elveivel összhangban – itthon előállított élelmiszert akar forgalmazni: ehhez megfelelő minőségű, választékú, mennyiségű, versenyképes termékekre van szüksége, ami a mezőgazdaság és a feldolgozóipar felelőssége, feladata és közös érdeke.

A kormány stratégiájával is egybevág a Coop Rally célja: felhívni a figyelmet a minőségi magyar termékekre – emelte ki Zsigó Róbert. A Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hozzátette: a kormány az élelmiszeripart stratégiailag kiemelt ágazattá nyilvánította, és számos intézkedést hozott a minőség javítására.

Az eseményen elhangzott: a Coop minden lehetőséget megragad, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar gyártók képesek kiváló minőségű termékek előállítására, és létezik egy stabilan, magas színvonalon működő élelmiszeripari gyártóbázis, amely egyaránt merít a magyar élelmiszeripar legjobb hagyományaiból, és fektet hangsúlyt az innovációra.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu