0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Megjelent az állatbetegségek és zoonózisok felszámolásának idei finanszírozásáról szóló rendelet

Megjelent a földművelésügyi miniszter rendelete az egyes állatbetegségek és zoonózisok (állatról emberre vagy emberről állatra terjedő megbetegedés) felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2017. évi finanszírozásának szabályairól.

A hétfői Magyar Közlönyben közzétett rendelet szerint pénzügyi hozzájárulás vehető igénybe:

  • a tenyész-, tojó- és brojlercsirke, valamint pulykaállományokban előforduló szalmonellózis (zoonózist okozó szalmonella),
  • a klasszikus és az afrikai sertéspestis,
  • a baromfiban és a vadon élő madarakban előforduló madárinfluenza,
  • a fertőző szivacsos agyvelőbántalmak (TSE),
  • a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma (BSE) és a súrlókór,
  • a veszettség, valamint
  • a kéknyelv betegség felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló éves és többéves nemzeti programokra.

A szalmonellózis esetében egyebek mellett a bakteriológiai vizsgálatok, és a szerotipizálás költségeire, a felszámolt állatállomány és tojások értékéért az állattartó részére fizetendő kárenyhítésre, az oltóanyagok beszerzésére, valamint hatósági laboratóriumi vizsgálatok költségeire vehető igénybe 4,028 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

A klasszikus sertéspestis tekintetében a pénzügyi hozzájárulás a vaddisznók virológiai és szerológiai vizsgálatainak költségeire, valamint a vaddisznókból történő mintavétel költségeire vehető igénybe. A keretösszeg a végrehajtási időszakra 72 900 eurónak megfelelő forintösszeg.

Az afrikai sertéspestis esetében az elhullott vaddisznók bejelentésének ösztönzésére, a vaddisznók és a házi sertések virológiai vizsgálatainak, a belőlük vett mintavételnek a költségeire, az országhatáron történő fertőtlenítés, továbbá a betegségről szóló tájékoztató anyagok elkészítésének költségeire kapható hozzájárulás, a keret 393 061 eurónak megfelelő forintösszeg.

A madárinfluenzánál laboratóriumi vizsgálatok költségeire, valamint a tenyésztett baromfiból és vadon élő madarakból történő mintavétel költségeire biztosítanak 328 000 eurós keretet.

A TSE (BSE és súrlókór) tekintetében a pénzügyi hozzájárulás gyorstesztek, megerősítő és diszkriminatív elsődleges molekuláris vizsgálatok költségeire, valamint a genotípus vizsgálatok költségeire vehető igénybe, a keret 451 234 eurónak megfelelő forintösszeg.

A veszettség esetében a veszettség antigénjének vagy antitestjeinek kimutatására végzett, illetve biomarker kimutatására irányuló laboratóriumi vizsgálatok költségeire, a vakcinát tartalmazó csalétkek titrálásának költségeire, az oltóanyag beszerzési és kihelyezési költségeire, valamint figyelemfelhívó kampány költségeire vehető igénybe a pénzügyi hozzájárulás, amelynek kerete 2 824 451 eurónak megfelelő forintösszeg.

A kéknyelv betegségnél virológiai és szerológiai vizsgálatok költségeire, valamint a mintavétel költségeire 59 453 eurónak megfelelő forintösszeg vehető igénybe.

Forrás: MTI