0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mitől leszünk sikeresek?

Az OMÉK szakmai napjának délelőtti előadásai a kockázatmenedzsmentre koncentráltak, és betekintést, egyfajta sorvezetőt adtak, mit érdemes egy agrárszereplőnek számba venni, mérlegelni a hosszú távú sikeresség érdekében. A szakértői alapú hitelezés „meghonosítása” például elősegítheti a tőke bevonását az agráriumba.

Sokszor elhangzik, hogy az agrárium egy kockázatos üzlet, és a benne dolgozók a felmerülő kockázatok, kihívások egy részével tisztában is vannak, azonban az már ritkábban kerül szóba: mégis hogyan lehetne ezeket elkerülni, enyhíteni, kezelni, vagy könnyebben elviselni. Az OMÉK szakmai napjának délelőtti előadásai ebbe adtak betekintést, és adtak egyfajta sorvezetőt, mit érdemes egy vezetőnek mérlegelni a hosszú távú sikeresség érdekében.

Kemény Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet gazdaságelemzési igazgatója a termelési kockázatok mellett számba vette a marketing és ár, a pénzügyi, valamint az intézményi és jogi kockázatokat. A kisebb agrárszereplők esetében pedig az egyik legfontosabbra, a személyes, egészségügyi kockázatokra hívta fel a konferencia résztvevői figyelmét. Egy kisebb családi gazdaságot akár a padlóra is vihet, ha nincs felkészülve arra, hogy a vezetőt pótolni kell, akár csak egy rövidebb betegség idejére is.

Fel kell mérni azt is, hogy mekkora az adott vállalkozás kockázattűrő, vállaló képessége, majd ennek függvényében érdemes tervezni a cselekvést.

Folyamatos értékeléssel a legtöbb felmerülő kockázat üzemen belül kezelhető – akár technológiaváltással, vagy biztosításkötéssel, vagy akár tőzsdei szerződéses ügyletekkel.

A legfontosabb, hogy folyamatosan a lehető legszélesebb körből beszerzett információk kiértékelése után döntsünk – hívta fel a figyelmet a szakember.

Az információszerzés és kiértékelés fontosságát állította előadása középpontjába Fábián Tamás, az Ernst&Young szenior tanácsadója is, igaz, ő döntően már egy másik aspektusból, a banki kockázatértékelés szemszögéből vizsgálta a kérdést. Egyúttal azt ajánlotta mind a politikai, mind a banki döntéshozók figyelmébe, hogy az agrárium sajátosságai miatt szerinte jelenleg túlzottan is szigorú hitelbírálati szempontokat vizsgálják felül. Jelenleg ugyanis erősen túlbiztosított a rendszer, és emiatt a kisebb szereplőktől túlságosan is nagy fedezetet kérnek, ami elzárja a érintetteket a finanszírozási lehetőségektől.

Az általa javasolt szakértői hitelezési módszer a visszafizetési képesség vizsgálatára koncentrál, bevezetése pedig elősegítheti a tőkekihelyezés felpörgetését.

Persze ennek a bevezetéséhez nemcsak a megszólított döntéshozóknak, hanem a gazdáknak is lenne teendője, elsősorban az átlátható működés biztosítása a hitelintézetek felé. Könnyebbséget jelentene számukra egy ágazati kontrolling-rendszer használata is. Szabályozói és banki oldalon is lenne még tennivaló – hívta fel a figyelmet a tanácsadó.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu