0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Szakmai nappal indul az OMÉK

Szakértőknek szóló előadásokkal és konferenciákkal nyílt meg az OMÉK nulladik napján a szakmai nap, ahol a mezőgazdaságban és élelmiszertermelésben tevékenykedő szereplők egymással is tárgyalhatnak.

A mezőgazdaság elsődleges célja a megélhetés, vagyis hogy biztos alapot, stabil jövőt biztosítson a vidéken élők számára, valamint cél az is, hogy egészséges, jó minőségű élelmiszer kerüljön az asztalra – jelentette ki a szakmai nap megnyitóeseményén Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter hozzátette: mindezek talán alapvetésnek tűnhetnek, ám korántsem egyértelmű ez. Komoly kihívást jelent az, hogy átalakul a mezőgazdaság, amelyben két jól kivehető irány bontakozik ki. Az egyik az iparszerű élelmiszertermelés, amely már inkább élelmiszer-vegyipart jelent, míg a másik a természetes, hagyományos, a megszokott ízeket megőrző élelmiszer-előállítás.

Mindez nem nélkülözi a modernitást, sőt, a magyar mezőgazdaság úgy tudott korszerűsödni az elmúlt években, hogy közben növekedett a foglalkoztatottak száma a területen – tette hozzá a miniszter. A cél az, hogy a legmodernebb kutatási eredményekre és a legkorszerűbb technológiákra támaszkodva őrizzük meg az élelmiszertermelés hagyományait és ízeit – összegezte Fazekas Sándor. Ennek megvitatására szolgálnak az olyan rendezvények, mint a szakmai nap, amelyen lehetőség nyílik a felmerülő kérdések megválaszolására is.

Két fontos tényező indokolta a szakmai nap megrendezését – mondta el a megnyitóeseményen tartott beszédében Daróczi László. Az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője kifejtette: az AMC munkatársai járva a világ nagy szakmai kiállításait, mindenütt azt tapasztalták, hogy nagy igény van a szakmai fórumokra, azokra a lehetőségekre, ahol a résztvevők üzletről tárgyalhatnak. Ez találkozott a magyar közönség igényeivel is.

Látva az érdeklődést, úgy döntöttek a szervezők, hogy ezentúl minden évben megrendezik a szakmai napot, így a páros években is. Páratlan években a szakmai nap természetesen az OMÉK-hoz igazodik majd – tette hozzá Daróczi László.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu