0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Érdemes betárolni a napraforgót

Szeptember második hetében megkezdődött a napraforgó betakarítása, az eddigi adatok alapján a termés az aszály miatt nem lesz kimagasló, de az alacsony ár miatt érdemes betárolni a termést - közölte a Concordia Közraktár Zrt. csütörtökön.
Az országos, átlagos 3 tonnás hektáronkénti eredményekkel számolva várhatóan 1,8-2 millió tonnás termésmennyiségből marad exportra is, az árak jelentősen alulmúlják az idén tavaszit

– ismertette Halmos Gábor, a Concordia közraktár Zrt. vezérigazgatója a közleményben. A terményt elsősorban étolajként és margarinokban hasznosítják, de a sajtolás után visszamaradó napraforgódara takarmány- és ipari alapanyagként is értékes. A hazai felhasználás nagyjából évi 1,2 millió tonna, így mintegy 500 ezer tonnát idén is exportálnak majd a termelők és a kereskedők.

A napraforgó egyik meghatározó minőségi paramétere az olajtartalom. A vállalat laboratóriumi mérésekre szakosodott Gabona Control üzletága szerint a termés olajtartalma nem dönt rekordot, de a 45-46 százalékos érték – tavaly nem volt ritka az 50 százalék sem – jónak számít. Nem mondható el ugyanez a napraforgó áráról, ami most 93 ezer forint tonnánként, de tavasszal járt már 100 ezer felett is, ezért várhatóan sokan betárolnak majd, várnak az értékesítéssel – jelezte.

Forrás: MTI