0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Íjászkodnak kicsik és nagyok is

Az íjász foglakozások főleg rossz idő esetén nagy népszerűségnek örvendenek. Megállás nélkül érkezek az érdeklődő fiatalok, sőt, az idősebbek is. Minden korosztály ellátogat ide, hogy többet tudjon meg erről az érdekes és hagyományos sportról.

Érkezett már hozzájuk 74 éves úr is, aki ki szerette volna próbálni az íjászatot, és a kollégák örömmel segítettek neki ebben – mondta el Szöllősi Antal, a Sztyeppei Nomád Bt. vezetője és a Hun-ter Íjász Egyesület tagja, aki a foglalkozást is szervezi.

Az egyesület Gödöllőn gyakran tart foglakozásokat és bemutatókat. Tapasztalataik szerint akik ezekre a bemutatókra eljönnek és kipróbálják az íjászatot, később megjelennek az egyesület által rendszeresen tartott sport és vadász íjászati foglakozásokon, tanfolyamokon is.

A vadászat iránt folyamatosan nő az érdeklődés, az egyesület is rendszeresen tart kifejezetten vadász íjász tanfolyamokat, alkalmanként akár 20-60 ember is levizsgázik. Persze más rétegeket vonz a sportíjászat és a vadászíjászat, de érdeklődnek még a fiatalok az olimpiai íjászat iránt, és ma már a 3D íjászat is külön szakágnak számít. Az egyesület is rendszeresen képviselteti magát az Országos Bajnokságon és a Diák Olimpián, szép eredményekkel zárják ezeket az eseményeket.  

Az OMÉK szombati napján az egyesület 50 fő részvételével zárt íjászversenyt tart majd a 16-os pavilon területén. Az érdeklődök betekintést kaphatnak az íjászversenyek világába és megismerhetik a verseny szabályait is.      

Forrás: magyarmezogazdasag.hu