0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Pénzt vagy életet

A pénzintézetek széles választékkal állnak rendelkezésre, amiből megfelelően tudnak a termelők a saját igényük szerint választani. Olyan időszakot élünk, amikor ezeket a lehetőségeket ki is kell használni.

A beruházáshoz a saját forrás mellett hitelre és támogatásra van szükség. A saját forrás már rendelkezésre áll, olyan időszak után vagyunk, amikor – elsősorban a támogatások felfutásának köszönhetően – a gazdák jelentős megtakarításokkal rendelkeznek. 600 milliárdot meghaladja az a betétállomány, amely a mezőgazdasági termelők részéről a bankokban van, s akkor még nem beszéltünk a hivatalosan meg nem jelenő összegekről. Támogatások is vannak, bár jelentős részük determinált. A területalapú támogatások folyamatosan kifizetésre kerülnek, 2020 után bár drasztikus csökkenést nem várnak, de bizonyos szinten gyengül.

Emellett itt vannak a hitelek, amelyekben a bankok részt vállalnak, mert a mezőgazdasági termelők jó adósok. Míg a nemzetgazdaság egészét tekintve ez 10 százalék körüli nagyság, addig az agrárium alig egy százalékot tesz ki.

A bankok szívesen és olcsón hiteleznek, ma 0,9 százalék a jegybanki alapkamat. Azt ugyan nem tudni, ez az állapot meddig tartható fent, de ezt a lehetőséget 2020-ig ki kell használni.

Bár vannak vállalkozók, akik a pénzügyi helyzetet kritikusan látják, a felvázolt pozitív kép a 2010-2014 közötti időszak eredménye. Ekkor a mezőgazdaság adózás előtti eredménye – az adóbevallást készítők részéről – 34 milliárdról 173 milliárdra nőtt. Ez az erős felfutás 2014-re 103 milliárdra esett vissza. Ezt nem lehet az időjárásra fogni, sokkal inkább a támogatási rendszer magyar alkalmazásának köszönhető. Bár 2016-ban rekordévet zárhattunk „alig” kettő milliárddal nőtt a teljesítmény, ami így is 70 milliárddal maradt el a a csúcsév eredményétől.

Az innovációról kérdezve a szakember felhívta a figyelmet, hogy szakmai tudás területén vannak javítani valóink. Ha nem tudjuk a humán oldalt erősíteni, bármennyit is ruházhatunk be az ágazatba, nem hozzák a várt eredményt. Egy ágazatnak addig nő a teljesítménye, míg bele nem ütközik a humán korlátba. „Hiába szerelnék le Amerika összes gépét, s tennék egy távolkeleti országba, nem fog amerikai színvonalon termelni”- zárta beszélgetésünket Kapronczai István.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu