0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Magyar diadal Lipicán

Egyéniben Hölle Martin győzött a szlovéniai Lipicán rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon, míg a Lázár Vilmossal és Lázár Zoltánnal kiegészülő magyar csapat sorozatban harmadszor lett első.

A viadal honlapja szerint a magyar pónivilágbajnok több mint 11 hibaponttal vezetett a vasárnapi zárószám, az akadályhajtás előtt, amelyben 6,24 ponttal zárt, így biztosan tartotta meg tetemes előnyét.

Az immár 12-szeres világbajnok, egyéniben és csapatban is címvédő Lázár Vilmos 3,59 hibaponttal teljesítette a rendkívül nehéz pályát, ennek köszönhetően egy pozíciót javítva ötödikként fejezte be a versenyt, a magyar csapat pedig – az már kilencszeres vb-aranyérmes Lázár Zoltán pénteki kizárása ellenére – másodszor is megvédte a címét, mert a németek nem tudták ledolgozni több mint hat hibapontos hátrányukat.

Az akadályhajtásban fordított sorrendben indultak a hajtók, így Hölle utolsóként vágott neki a pályának, amelyet kizárólag a lengyel Sebastian Bogacz tudott verőhiba nélkül és limitidőn belül teljesíteni. Az éllovas kedvező helyzetben volt, mivel a mögötte második, olasz színekben versenyző Jozsef Dibak rengeteget rontott, ráadásul a németek sem hajtottak hibátlanul, így tulajdonképpen csak elveszthette a két aranyérmet, mert azokhoz egy biztonsági menet is elég volt. A csapat diadala három, egyéni elsősége pedig akár öt hibánál is meglett volna, a verésekért ugyanis három-három hibapont jár. Hölle könnyedén bírta el a nyomást és biztosan hozta a „kötelezőt”.

„Az utolsó versenyszámban izgultam legkevésbé, mert tudtam, mekkora előnyöm van. A húsz kapuból a tizediknél vertem le a labdát, amin nagyon felidegesítettem magamat, mert onnan már alig maradt hibázási lehetőség ahhoz, hogy csapatban élen maradjunk. Szerencsére azután hibátlan maradtam, csak a limitidő túllépésért kaptam hibapontokat”

– értékelt az MTI-nek Hölle Martin, aki előzőleg dobogós helyben reménykedett. A felkészülés során ugyan három hollandiai viadalon is győzött, ezzel együtt a vb-n aranyéremre nem számított.

A csapatot illetően elárulta, hogy Lázár Zoltán kizárása után kissé kétségbe estek, mivel ő húzóembere a válogatottnak, és a kiválása miatt Lázár Vilmossal egyiküknek sem lehetett már „lyukas” számuk. Hozzátette, végül sikerült megtartani a díjhajtásban szerzett előnyt, ráadásul tudomása szerint még sosem volt olyan, hogy gyakorlatilag kétfős csapat nyerjen.

„Tavaly a nagyobb kihívás miatt váltottam pónifogatról a kettesre. Még legalább két vébéig, azaz négy évig ebben a szakágban folytatom” – jelentette ki Hölle.

A 17. kettesfogathajtó-világbajnokságon nyolcadszor lett magyar aranyérmes, ezt megelőzően Lázár Vilmos ötször, míg öccse, Zoltán, továbbá Kecskeméti László egyszer-egyszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Csapatban ez volt a hetedik magyar diadal. Az elmúlt három vb-n mindig más volt a harmadik tag a Lázár fivérek mellett: négy éve a szlovákiai Kistapolcsányban ifj. Nagy Tibor, legutóbb Fábiánsebestyénben ifj. Dobrovitz József, ezúttal pedig Hölle.

A többi magyar hajtó közül Kákonyi Norbert és ifj. Nagy Tibor négy-négy pozíciót javított, így előbbi 14., utóbbi 42. helyen zárt, míg Szilágyi Zsolt 58. lett.

A végeredmény:

egyéni:

1. Hölle Martin 148,90 hibapont

2. Sebastian Warneck (német) 158,85

3. Beat Schenk (svájci) 159,82

…5. Lázár Vilmos 162,05

…14. Kákonyi Norbert 174,83

…42. ifj. Nagy Tibor 196,00

…58. Szilágyi Zsolt 210,63

Lázár Zoltánt kizárták a díjhajtás után.

 

csapat:

1. Magyarország (Hölle Martin, Lázár Zoltán, Lázár Vilmos) 310,95 hibapont

2. Németország (Lars Schwitte, Sebastian Warneck, Dennis Schneiders) 315,30

3. Franciaország (Francois Dutilloy, Franck Grimonprez, Michael Sellier) 336,73

Forrás: MTI