0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Vakcinázással előzné meg a bőrcsomósodás-kór terjedését a FAO

Ki kellene terjeszteni a vakcinázást a szarvasmarha bőrcsomósodás-kór megállításáért Kelet-Európában és a Balkánon – javasolja az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Magyarországon egyelőre nincs jelen a betegség.

Állásfoglalásában a FAO amellett érvel, hogy az ez idáig nem veszélyeztetett besorolású területeken is megelőző vakcinázásra lenne szükség a kór megállítására, hogy el lehessen kerülni az esetleges komoly károkat, különösen a családi gazdálkodók esetében.

– Bár Európában sikerült megállítani a további terjedést áprilisban a széleskörű vakcinázás révén, a közelmúltban a betegség újra megjelent Albániában, Görögországban és Macedóniában. Ez egy újabb figyelmeztető jel, hogy teljesen nem szabadultunk meg ettől, sőt, a kór növelheti hatótávolságát, ha nem fokozzuk a kontrollt – mondta Ren Wang, a FAO főigazgató-helyettese.

Megelőző vakcinázással Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Észak-Szerbiában például egyfajta védelmi sáv alakulna ki a szomszédos országok, mint Magyarország és Románia számára, amelyeket eddig megkímélt a betegség.

A bőrcsomósodás-kór a szarvasmarhák himlőbetegsége, melyet vérszívó rovarok, mint a szúnyog terjesztenek, és ami az állat elpusztulásához vezethet. Az emberre nem veszélyes.

Korábban csak Afrikában volt jelen egészen 2013-ig, amikor Törökországban mutatták ki, ahonnan aztán gyorsan továbbterjedt kilenc kelet-európai és balkáni országba. A földrajzi terjedés gyorsasága mellett a regisztrált esetek száma is magas, akár a 200-at is elérheti, jelentős gazdasági veszteségeket okozva: csökkenő tejtermelés, a bőr károsodása és a 15 százalékos veszteségráta a fertőzött állatok között.

 

Forrás: nak.hu