0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Erdő, zene, tánc

Szeptember 29-től október 1-ig ismét muzsikált az erdő a Körösök völgyében. Az első két napon Gyula-Városerdőn a DALERD Zrt. Tájékoztatási Központja adott helyet a rendezvénynek, míg vasárnap a ROMSILVA Bihar megyei igazgatósága Püspökfürdőn.

A több száz résztvevő színvonalas zenei programokon vehetett részt az erdei környezetben. Családi rendezvényként természetesen a gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők: volt játszóház, batyuszínház, erdei iskolai program, kézműves-foglalkozás és lovaskocsis kirándulás is. A tudományos vénájú látogatók meghallgathatták Borovics Attila, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója előadását a klímaváltozás hatásairól.

A rendezvényen nyitották meg a Békés és Csongrád megyei Erdők Hete 2017 rendezvénysorozatot, melynek során egész héten ingyenes programokkal várják az érdeklődőket Gyula-Városerdőn. A DALERD Zrt. pedig a két megyében ismét meghirdette a Tovább táncol a tobozmanó című alkotó pályázatát, melynek záróünnepségét tartják majd december 8-án.

Forrás: A Mi Erdőnk