0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A halászati de minimis támogatások 2016-ban

A csekély összegű, más néven de minimis támogatások lényege, hogy az előre korlátozott nagyságú, kizárólag nemzeti forrásból biztosított egyedi támogatások és azok tagállami összegének limitálása nem jelentenek akkora beavatkozást, hogy az a tagállami, illetve a közösségi piacon bármiféle kereskedelmi zavart keltene.

Egy kis történelem: Az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) 1860/2004/ EK rendelete 2005. január 1-jével hatályba lépve szabályozta a de minimis támogatásokat a mezőgazdasági és a halászati ágazatban. Az általunk is alkalmazott és a már említett jogszabályt is módosító, ugyanakkor Magyarországra is érvényes halászati de minimis támogatásokat 2007-től a Bizottság 875/2007/EK rendelete szabályozta 2013. december 31-éig.

Azonban fél évig még alkalmazhatók voltak a rendelet előírásai. A halászati de minimis támogatások részeként 2008. május 14-én megjelent a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 64/2008 FVM-rendelete a minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásáról (a rendelet hatályos szövege az alábbi linken érhető el: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc. cgi?docid=118147.335319).

Mivel a vonatkozó közösségi jogszabály csak 2014. június 30-ig volt alkalmazható, a 2014-es igénylést a nemzeti rendelet módosításával fel kellett függeszteni. A vonatkozó közösségi jogszabályt 2014. július 1-jétol a Bizottság az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 717/2014/EU számú rendelete váltotta fel.

Eszerint Magyarország éves kerete mintegy 30 százalékkal megemelkedett, és három évre 975 ezer euróban lett meghatározva, ami a számítási metódusból következően egyenletesen és tervezhetően évente legfeljebb 325 ezer eurót jelent. Az egyes vállalkozások kerete változatlan maradt, és 30 ezer euró per három évben lett meghatározva.

Az országkerethez hasonlóan ez egyenletesen és tervezhetően legfeljebb 10 ezer euró per év támogatási lehetőséget jelent egy kedvezményezettnek. A hároméves keretek gördülő módon értendők, és a rendelet 2020. december 31-ig tartó érvényéig alkalmazhatók.

A jogszabály rendelkezése szerint a megadott hároméves kereteket mind a tagállaminál, mind a kedvezményezetteknél úgy kell érteni, hogy bármely támogatott év és az azt megelőző két év támogatásának összege nem haladhatja meg a megállapított kereteket. A rendelet időbeli hatályának lejártát követően a rendelet feltételeit teljesítő valamennyi csekély összegű támogatási rendszer további hat hónapig a rendelet hatálya alá tartozik, tehát 2021. június 30-ig alkalmazhatóak.

2016. évben négy jogcímen vettek igénybe halászati de minimis támogatásokat a magyarországi halászati vállalkozások. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a vállalkozások egy része több lehetőséggel is élt.

  1. Az Agrár Széchenyi Kártya-konstrukciók keretében nyújtott de minimis támogatásokról szóló 39/2011. (V. 18.) VM-rendelet alapján az Agrár Széchenyi Kártya keretében nyújtott folyószámlahitelekhez kamat- és kezességidíj-támogatás jár. Eszerint az igénylő kedvezményes kamatozású hitelt, illetve a kamat mellé kedvezményes kezességvállalást is igénybe vehet. Ezzel a konstrukcióval kilenc igénylő élt, összesen 5,5 millió Ft értékben.
  2. A mezőgazdasági vállalkozások által de minimis támogatásként igénybe vehető intézményi kezességvállalásról szóló 50/2007. (VI. 27.) FVM-rendelet alapján az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt kezességek kezességi díjához vehető igénybe támogatás. Ezzel a konstrukcióval öt kérelmező élt, összesen 1,2 millió Ft értékben.
  3. A mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezésének elősegítése érdekében a kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról szóló 94/2013. (X. 10.) VM-rendelet alapján az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által vállalt készfizető kezességek kezességi díjához volt lehetőség támogatás igénybevételére. Ezzel szintén öten éltek, összesen mintegy 0,3 millió Ft értékben.
  4. Utoljára hagytuk a minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásáról szóló 64/2008. (V. 14.) FVM-rendelet szerinti támogatást. Mivel a teljes halászati de minimis támogatásnak a gerincét ez a támogatás adja, egy kicsit részletesebben foglalkozunk vele, és a kedvezményezetteket ebben az esetben (cég) név és támogatási összeg szerint is ismertetjük. A Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya szakmai kezelésébe tartozó, de a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által működtetett „ minőségi pontytenyésztés támogatása” jogcím a Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztálya által kezelt „Folyó kiadások és jövedelemtámogatások” előirányzat részét képezi.

A támogatási konstrukció egy, a tógazdaságok nagyságát és az elismert pontyanyáktól származó ivadékok kihelyezését figyelembe vevő támogatásról szól. A támogatási forma a minőségi pontytenyésztési programban való részvételt támogatja. A kérelmezők gyakorlatilag azzal vesznek részt a programban, hogy csak államilag elismert pontyfajták egynyaras ivadékait telepítik.

A programban való részvétel támogatása a minőségi haltenyészanyag telepítésének nemzeti támogatását váltotta fel. A korábbi időszak haltenyészanyag-kihelyezési támogatását évente mintegy félszáz termelő vette igénybe. A támogatási összeg nagyságából következően a hatása inkább szakmainak tekinthető.

Ez a támogatás a tógazdasági haltermelőket a minőségi telepítőanyag, ezen belül az egynyaras pontyivadék továbbnevelésére ösztönzi. A súly alapján adott támogatást felváltó terület alapján számított támogatás miatt aránytalanság állt elő.

A nagyobb tóterülettel rendelkező, illetve nagyobb mennyiséget telepítő haltermelők támogatása a de minimis-elvek miatt csökkent, míg a terület alapján a kisebb haltermelők támogatása növekedett. Az aránytalanság az érdekvédelmi szervezettekkel történt előzetes egyeztetés és tájékoztatás miatt nem okozott szakmai feszültséget. A halastóterület utáni összegmódosítással az aránytalanság kis mértékben növekszik majd, de az árfolyam- emelkedés ezt részben kompenzálja. A támogatást 2016. évben 45 vállalkozás vette igénybe. A teljes kifizetett támogatás több mint 74,5 millió Ft volt.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság / Halászati Lapok