0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Felpörög a kínai agrárkereskedelem

Sikerrel integrálta a Cofco a korábban csak részben tulajdonolt, majd teljes egészében megvásárolt Noble Agri agrárlogisztikai vállalatot. Az átszervezés után most a növekedés jöhet – mondta a Reutersnek a cég vezetője.

Az észak-amerikai piacot venné célba a Cofco, amely sikerrel integrálta a korábban csak részben tulajdonolt agrárlogisztikai cégét, a Noble Agrit. A kínai vállalat az amerikai beszállítókkal kötött múlt hónapban aláírt megállapodás révén a jövőben a gabona- valamint olajosmag-szállítmányokra kíván fókuszálni, de a cukorkereskedelemben is előre kívánnak lépni – nyilatkozta a Reutersnek Johnny Chi, a vállalat CEO-ja. A vállalatvezető hozzátette: azt követően, hogy a Cofco sikerrel integrálta a Noble Agrit, és a Niderát, valamint egy új központot épített Genfben, most a további piaci növekedésre koncentrálhat.

A korábban a Noble Group részeként a Cofco-val közösen tulajdonolt Noble Agrit az utóbbi kivásárolta. A mezőgazdasági termeléssel és kereskedelemmel, ezen keresztül pedig logisztikával is foglalkozó óriáscég üzleti modelljének lényege, hogy az alacsony termelési költségű régiókban, így például Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Kelet-Európában, Indiában és Ausztráliában előállított termékeket az élénk kereslettel rendelkező Ázsiában és a Közel-Keleten értékesíti.

A vállalat így termelési, feldolgozási és logisztikai létesítményeket tulajdonol és működtet a globális kereskedelmi útvonalak stratégiai pontjain.

 

Forrás: Reuters