0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fenntartható tojásrekord holland módra

A helyben, etikusan, fenntartható módon előállított élelmiszerek piaca valósággal szárnyal manapság. Ugyan ezek a hívószavak remek marketinget teremtenek, de az élelmiszer-termelőknek nehéz megállapítaniuk, hogy az általuk előállított étel valójában milyen hatással van a környezetre, amíg a gazdaságukból a fogyasztók asztalára kerül.

Ez azonban nem igaz a holland Kipster csirkefarmra. Saját bevallásuk szerint ők a „világ legállat- és legkörnyezetbarátabb csirkefarmja”. A limburg-i székhelyű holland tojásfarm szerint ők termelték a világon az első széndioxiod-semleges tojást.

Minden lépésük azt célozza, hogy a széndioxid kibocsátásukat kontrollálják, kezdve azzal, hogy milyen energiát használnak, egészen addig, hogy milyen fajtájú tyúkokat tartanak. A Kipster gazdaságban 1100 napelem található, de a megtermelt energiának csak 40 százalékát használják fel. A többit eladják, ami számításaik szerint ellensúlyozza a széndioxid-kibocsátásukat. A farmon a barna helyett a fehér tyúkfajtákat részesítik előnyben, amelyek kevesebb takarmányt igényelnek. A Kipster farm tyúkjainak még az étrendjét is úgy tervezték, hogy az a hulladék mennyiségét csökkentse. Az étrendjükben olyan élelmiszeripari hulladékok szerepelnek, mint a megmaradt kenyér, vagy mezőgazdasági melléktermékek. De például nem etetetünk velük kukoricát, mutatott rá Ruud Zanders gazdálkodó.

A legérdekesebb talán mégis az, hogy a farm tyúkjainak hozzáférésük van néhány igen csinos és divatos újításhoz. A Dierenbescherming állatjóléti szervezettel együttműködve megalkottak egy üvegfalú kertet fatörzsekkel és más szórakoztató elemekkel a szárnyasok számára. A gazdaságban ezen kívül van még két külső terület, ahol a madarak levegőzhetnek.

A tojások azonban nem olcsók – 23-24 eurocent (70-75 forint) körül árulják -, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy a fogyasztók az árat előnyben részesítik az etikussággal szemben. Azonban ha a közelmúlt élelmiszerbiztonsági botrányára gondolunk, ami a nagy európai tojástermelőket érintette, talán mégiscsak jó hír, sőt, követendő modell lehet a holland farm példája.

Forrás: www.extracrispy.com