0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Mezőhegyes működik, és köszöni jól van

„Mezőhegyes küldetése, hogy a gazdálkodáson túl példát mutasson a magyar agráriumnak”- hangsúlyozta Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-nél tartott kihelyezett ülésén. Bár tizenöt milliárd forintnyi vagyont működtetnek, ehhez nem igényelnek költségvetési támogatást. Ugyanakkor a beruházásokat a cég nem tudja önállóan megvalósítani.

A parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-nél tartott kihelyezett ülésén kiemelte, a mezőhegyesiek nagy feladatot vállaltak magukra, hiszen nem elég a termelés frontján helyt állniuk, mellette ott van a tangazdaság, a lótenyésztés, a szakiskola, az idegenforgalom és a műemléki épületek megóvása. Mindezt az 1784-es alapítás szellemében, mintaszerűen kell végezni.

Mint elhangzott, a rendszerváltást követően a vetőmag-termesztés és a tejelő marha tartás került előtérbe, s ezzel a Mezőhegyes hagyományos gazdálkodási struktúrája bicsaklott meg. Az állami, majd privatizált, s rövid időn belül újra állami kézben lévő cég mintegy nyolcezer hektár szántón, s ezerötszáz hektárnyi erdőn gazdálkodik. Bár tizenöt milliárd forintnyi vagyont működtetnek, ehhez nem igényelnek költségvetési támogatást. Ugyanakkor a beruházásokat a cég nem tudja önállóan megvalósítani.

Farkas Sándor, a Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos kiemelte, az évtizedekig elmaradt fejlesztések után jelentős feladatok várnak rájuk. Elkezdődött egy ipartelep alapjainak lerakása, ahol öt milliárd forint értékben kisebb vetőmagüzemet, raktárbázist alakítanak ki. Készülnek a szarvasmarha telep felújításának tervei, a munkálatok – a szakaszos megvalósítás miatt – másfél évig fognak tartani. Jelenleg mintegy 2200 hektárnyi területük öntözhető, amit az elkövetkező években nem csak megduplázni szeretnének, de az eszközök korszerűsítése sem maradhat el.

A lótenyésztést új alapokra helyezik.

A hatvanas években Mezőhegyesről elkerült gidrán ménest sikerült visszavásárolniuk, s magánszemélyektől kiváló kancákat is sikerült beszerezniük. A magyar készenléti rendőrség nóniusz lóállományra fog épülni, s ezen felbuzdulva lengyel, cseh, szlovák, szlovén és belga rendfenntartók is érdeklődnek a jól kiképzett mezőhegyesi lovak iránt. Hasonló sikerekről számoltak be a magyar versenyló kapcsán, miközben az ügetőlovak tenyésztése távol áll a mezőhegyesi világképtől.

A ménesbirtok központjának rekonstrukciója – az elkészült arculati kézikönyv alapján – megkezdődött, két major istállóját már felújították, s huszonnégy műemléki épületük turisztikai hasznosítására is vannak elképzelések. Mindezek mellett gépeket, eszközöket vásároltak, hogy gazdálkodásuk zökkenőmentes legyen.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu