0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tovább drágulnak a húskészítmények

Lassan és fokozatosan drágulhatnak a sertéshúskészítmények, mert az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt a feldolgozók költsége – mondta az Inforádiónak Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke.

Az elmúlt két és fél évben jelentősen nőtt az élősertés ára. Az ezzel járó többletköltséget a húsiparnak nem sikerült áttolnia a kiskereskedelem felé, tehát nem mutatkozik meg az átadási és a fogyasztói árakon – mondta a szövetség elnöke. Hozzátette, bár nőtt a tőkehúsok ára, ez nem tartalmazza azt az összeget, amivel a húsfeldolgozók terhe nőtt.

További nehezítő körülmény, hogy az ágazat súlyos munkaerő-problémákkal küzd, így a munkaerő megtartásához jelentős béremelési lépéseket kellett tenni az utóbbi időszakban. Mindezek mellett, Éder Tamás szerint, az új szabályok is megnehezítik a helyzetet, ugyanis az módosított élelmiszerkönyv húskészítményekre vonatkozó normái olyan összetételbeli kötelezettségeket írnak elő, melyek még tovább növelik a költségeket. Az elnök szerint lassú és folyamatos árnövekedéssel kell számolni mindaddig, amíg ezek a költségek nem épülnek be az árba.

Forrás: Inforádió